A román állat-egészségügyi hatóság is bejelentette pénteken, hogy elrendelte 20 tonna Arges megyei Bradet tejtermék visszavonását a román piacról. A cég spanyol és olasz piacon lévő másfél tonnányi tejtermékét is visszavonták az üzletekből.
Romániában már másfél hónapja eredménytelenül próbálják beazonosítani a hatóságok annak a csecsemőket megtámadó, véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzésnek a forrását, amely miatt tucatnyi gyerek kórházba került, három pedig meg is halt.
A firenzei kórházba E.coli fertőzéssel beutalt 14 hónapos kislánynál szintén - veseelégtelenséggel és vérszegénységgel járó - hemolitikus urémiás szindróma alakult ki, akárcsak a Romániában kórházba utalt gyerekek esetében. Az olasz hatóságok szerint a gyerek Bradet juhsajtot fogyasztott, amelyben szintén kimutatták a E.colit.
Az Európai Bizottság által kiadott riasztás szerint fennáll a veszélye, hogy E.coli baktériummal fertőzött az olasz, német, francia és hazai piacon forgalmazott román juhsajt is.
A héten a Bradet hét alkalmazottjánál kimutatták az E.coli baktériumot. A cég igazgatója szerint azonban az illető dolgozók csak a becsomagolt termékekkel érintkeztek, és a román munkajogban nincs olyan passzus, amelynek értelmében a baktériumhordozókat betegeknek lehet nyilvánítani, vagy el lehet bocsátani.
Bár a román egészségügyi hatóságok a Bradet több termékében is kimutatták az E.colit, ezt nem tudták egyértelmű összefüggésbe hozni a - főleg Arges megyei csecsemőket érintő - járványszerű megbetegedésekkel, ugyanis ezeket a hemolitikus urémiás fertőzéseket nem E-coli baktérium, vagy annak törzsébe tartozó kórokozó okozta.
A Digi 24 hírtelevízió szerint Románia főleg azokba az országokba - Olaszországba, Spanyolországba, Nagy Britanniába és Németországba - exportál juhsajtot, ahol sok román vendégmunkás dolgozik. A román juhsajtkivitel 9,2 ezer tonnát tesz ki, mintegy 32 millió euró értékben.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Szilveszteri Szuperlottó: 7 milliárdért megy a játék a következő 11 napban
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Durva üzenet a mosógépen, visszavitték az utcán hagyott meglepetést
Elfogyott a türelem: Karácsony hangosbemondókon üzen a kormánynak
Egy hét múlva már senkinek sem lesz TB kiskönyve, ezt kell tenni
Eltűnik egy fontos jelzés a szupermarketekből, nem árt résen lenni