A Nabucco gázvezeték magyarországi szakasza, amely 384 kilométer hosszan szeli át Magyarország területét, nemrég megkapta az utolsó szükséges környezetvédelmi engedélyt is. Ezzel Magyarország az első Nabucco-ország, amely sikeresen befejezte az engedélyeztetési eljárást.
A következő lépés Magyarországon a kezdeti mérnöki és tervezési munkák véglegesítése, és a szükséges építési engedélyek beszerzése lesz - fogalmazott Bercsi Gábor, a Nabucco Gázvezeték Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A döntés mérföldkövet jelent a Nabucco West projekt életében; a kormányközi megállapodásra alapozott együttműködés a magyar hatóságokkal példaértékű volt - mondta el Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH ügyvezető igazgatója.
A környezetvédelmi engedély megszerzése Magyarországon két szakaszból álló folyamat, amelyet a Nabucco 2010 első negyedévében kezdett meg azzal, hogy az előzetes környezeti hatástanulmány (PEIA, Preliminary Environmental Impact Assessment) dokumentációját benyújtotta négy környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság felé. Mind a négy környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség pozitív döntését követően, 2010 szeptemberében megkezdődött a folyamat második szakasza a részletes környezeti hatástanulmányok benyújtásával ugyanezen felügyelőségekhez.
Megkapott környezetvédelmi engedélyek:
- A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. május 17-i, KTVF: 16053-4/2011 számú határozatában megadta a környezetvédelmi engedélyt a NABUCCO gázvezeték projekt kivitelezésére.
- Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 23-i, 186-63/2011 számú határozatában megadta a környezetvédelmi engedélyt a NABUCCO gázvezeték projekt kivitelezésére.
- Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. szeptember 5-i, 51358-5-124/2011 számú határozatában megadta a környezetvédelmi engedélyt a NABUCCO gázvezeték projekt Tass és az országhatár közötti szelvényére.
- A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2012. június 15-i, 53441/2012 számú határozatában megadta a környezetvédelmi engedélyt a NABUCCO gázvezeték projekt területén áthaladó szelvényének kivitelezésére.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom