A földhasználati nyilvántartásban az összesítők kiadásához szükséges központi személyi adatbázis kialakítása azonban szintén csúszik. Ugyan egy tavaly év végén elfogadott törvénymódosítás a 2012 végén a földhasználati nyilvántartásba már bejegyzett földhasználók számára előírta újabb azonosító adataik - személyi szám, állampolgárság, statisztikai azonosító - megadását e kötelezettségének azonban kevesen tettek eleget. Annak ellenére is, hogy a földhivatali iktatószámok alapján összeállított ügyiratforgalmi jelentésekből az látszik, hogy az idei első negyedévben több földhasználati bejelentés érkezett, mint tavaly egész évben. Az adatszolgáltatásra rendelkezésre álló 3 hónap alatt alig a földhasználók fele tette meg a bejelentését - közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére a Vidékfejlesztési Minisztérium a földhivatalok bevonásával készített felmérésre hivatkozva.
A módosítás épp ezért lehetővé teszi, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett földhasználók - mind a 2012 végén már bejegyett földhasználók, mind az akár egy hektár alatti belterületi földet művelők szeptember végéig szankciómentesen adhassák meg az előírt adatokat.
A törvénymódosítás lényegében csak a rendelkezések hatályba lépésének időpontján változtat, illetve egy új bekezdés révén pontosítja, hogy az új határidőig a földhasználók mely csoportjának kell eleget tennie az adatközlési kötelezettségének. Ez azért fontos, mivel a jelenleg hatályos földtörvényt tavaly úgy módosították, hogy területi mértéktől függetlenül - vagyis az egy hektár alatti területeket is - valamennyi termőföldet, illetve mező- vagy erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet használónak ezt április 30-ig be kell jelenteni a földhivatalnak, ha a földhasználatot tavaly decemberig már megkezdte. Ez kivétel csak az erdő művelési ágba sorolt, illetve a tulajdonos saját használatában álló zártkert jelentett.
Az eddig beérkezett adatokból nem készült olyan egzakt összesítés, amelyből kiderülhetne, hogy hány földhasználó pontosan mekkora területet is hasznosít, ez a VM tájékoztatása szerint az adatbázis dinamikusan változó tartalma, másrészt óriási adatmennyisége miatt mind manuális leválogatás, mind erre tervezett leválogató szoftver útján megoldhatatlan lenne. Bár a fölhivatalok szakmai irányítását a VM látja el, a megyei hivatalok a kormányhivatalokhoz tartoznak, ezért a VM nem tudott felvilágosítást adni, hogy földhivatalok visszautalták-e már valamennyi érintett földhasználónak a tavaszi módosítás előtt beadott, illetékköteles földhasználati bejelentés után visszajáró illetékösszeget. Az egy hektár alatti földhasználat bejegyzésekor ugyanis ez volt a lakosság körben a legnagyobb felháborodást, majd ennek nyomán gyors törvénymódosítást kiváltó momentum.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma