A lap szerint ez azt jelentené, hogy a 400 négyzetméteresnél nagyobb boltokat üzemeltető vállalatok közül csak az önkiszolgáló jelleggel működő diszkontláncokra vonatkozik majd a szigorítás. Ezek számára előírnák, hogy a nyitvatartási időben hetven négyzetméterenként legalább egy olyan dolgozónak kell az eladótérben tartózkodnia, aki kereskedelmi tevékenységet folytat.
A tervezet nem részletezi, konkrétan mely feladatkörök esetén lesz kötelező az állomány frissítése, és különféle szakképesítések meglétéhez sem kötik a létszámbővítést. A kereskedelmi tevékenységbe beletartozik többek között az eladói, a vevőszolgálati, az árufeltöltői vagy a pénztárosi munkakör is.
A lap értesülései szerint az elképzelés csupán azokat a nagy láncokat érintené, amelyek üzleteiben nincsenek olyan hagyományos csemegepultok, ahonnan naponta friss áruval szolgálják ki a vásárlókat. A lépés alól az elképzelések szerint tehát eleve mentesülnének a személyes kiszolgálórészleggel rendelkező hiper- és szupermarketek. Az önkiszolgáló rendszerben működő diszkontláncok számára viszont nagy változást hozhat a munkaerő-piaci folyamatokat is befolyásoló elképzelés.
Legolvasottabb
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter