Az eddigi bértárgyalások, megállapodások alapján úgy látszik, hogy a nagy és kis cégeknél is minimum 10, de inkább 15 százalékos béremelést kell adniuk 2022-ben a munkáltatóknak, ha meg akarják tartani az embereiket - derül ki a 24.hu körképéből. Ahol van szakszervezet, ott is nagyon kevés egyelőre a bérmegállapodás – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke Székely Tamás.
Egy gyógyszeripari céget említett, ahol sávos, átlagban 10 százalékos emelés lesz. Számos helyen nagyon messze van még egymástól a munkáltató bérajánlása és a szakszervezet bérelvárása. Akadnak munkáltatók, még a gyógyszeriparban is, amelyek még a várható inflációnak megfelelő, 5,1 százalékos emelést sem akarják megadni.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán arról számol be, hogy 202 alapszervezetük közül már 30 nagyobb, 300–400 fős cégnél megvolt a bérmegállapodás,. A munkaerő létszáma, képzettsége, megszerzése és megtartása felértékelődött. Az eddigi bérmegállapodásokban 12–18 százalék közötti emelést sikerült elérniük, de vannak a sávon kívüli alatti egyezségek is.
A legalacsonyabb 6,5 százalékos emelés – a Vasas alelnöke szerint az a cég, amelyik csak ennyit ad, nem gondolta át a helyzetét, és év közben valószínűleg korrigálni fog. A legnagyobb emelés egy logisztikai cégnél 27 százalékos bérfejlesztésről szól – ők a középmezőnyből akarják feltornázni magukat a legjobban fizetők közé.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót