Árokszállási Zoltán, az MBH Bank vezető elemzője szerint idén szolid lehet a bővülés, jövőre pedig fokozatos élénkülés jöhet a magyar gazdaságban.
Az elemző az InfoRádiónak azt mondta, idén az éves inflációt 4,5 százalék környékére teszik, jövőre pedig nagyjából 3,5 százalékos átlagos inflációra számítanak, ami nagyjából a jegybanki toleranciasávon belüli értéknek felel meg.
Az év elején akár még 3 százalék alatti adatokat is elképzelhetőnek tartanak, azonban az év második felében átmenetileg ismét 4 százalék fölé kúszhat az infláció.
Árokszállási Zoltán úgy látja, hogy az év második felében ismét várható inflációemelkedés, ennek fő oka pedig a belső kereslet élénkülése, valamint az árrésstop esetleges kivezetése lenne. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy amennyiben mégis maradna az árrésstop, az kedvezőbben hatna az inflációra, de tartós veszteséget okoz a kiskereskedőknek, emiatt nehezen fenntartható hosszútávon – írja az Infostart.
Az MBH Bank elemzője arra is rámutat, hogy ha a jegybank úgy ítéli meg, hogy tartósan lefelé mozdulnak az inflációs várakozások, és kordában maradnak az áremelkedések, akkor 2026 közepe táján kezdetét veheti egy kamatcsökkentési ciklus a mostani 6,5 százalékos alapkamat szintjéről, ami szerinte tartósan már kissé magas. Emellett a forint árfolyamára is 380-385 forintos euróárfolyamot várnak, és nem számolnak tartós 400 forint feletti szinttel.
Az OKSZ szerint eljött az ideális pillanat az „értelmetlen” árrésstop kivezetésére
Most lenne a legkisebb hatása a fogyasztói árakra, ezért érdemes megfontolni az árrésstop azonnali kivezetését - javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Káosz a kompetenciamérések körül, a gyerekek fizetik meg az árát