A következő három évben a minimálbér kilenc, tizenhárom és tizennégy százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy százalékos infláció mellett dinamikus lesz a bérnövekedés - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az államtitkár hozzátette, a reálkeresetek is nagy valószínűséggel növekedni fognak, és ez a fogyasztásban és a háztartásokban is tapasztalható lesz. Megjegyezte, annak, hogy a jelenlegi bizonytalan világpiaci helyzetben megszületett a hároméves bérmegállapodás, nagyon fontos üzenete van a piac, a gazdaság, a munkavállalók és a lakosság számára is.
Czomba Sándor elmondta, az egyezség elején a munkaadók egy átlag tízszázalékos minimálbér-növekedési ajánlatot tettek, míg a munkavállalók egy átlagosan tizenkét százalékos növekedést szerettek volna. Mindkét pályával megoldható lett volna, hogy 2027-re a minimálbér elérje az akkori rendszeres bruttó átlagkereset ötven százalékát, de a bérdinamika fenntartása és növelése úgy lehetséges, ha a nagyobb számsor él - fejtette ki.
Czomba Sándor közölte,
az a cél, hogy 2028-ra négyszázezer forint körüli minimálbér legyen Magyarországon, a második pályával teljesen racionálisnak tűnik, hiszen ez az összeg 2027-ről 2028-ra egy mintegy nyolcszázalékos minimálbér-növekedéssel elérhetővé lesz.
Megjegyezte, ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, a munkáltatók valamiféle garanciát, segítséget szerettek volna a kormánytól.
Emiatt azon munkáltatóknak, akik minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat, csúsztatva kell majd fizetniük a megnövekedett szociális hozzájárulási adót, tehát 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-öst, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell befizetniük - mondta az államtitkár.
Czomba Sándor szerint a bérnövekedési pálya sikeres megvalósításához a munkáltatók termelékenységének és hatékonyságának növelésére van szükség. Ezért indít a kormány több kis- és középvállalkozásokat érintő programot, hogy a pályázatokon keresztül megadják a lehetőséget a fejlődésre, növekedésre - tette hozzá.
Az államtitkár a rádióműsorban arról is beszélt, hogy
jelenleg Magyarországon mintegy 211 ezer ember keres minimálbért, és megközelítőleg 330-340 ezer ember garantált bérminimumot.
Összeségében a 4,7 millió munkavállalót számláló munkaerőpiacból mintegy egymillió embert érint közvetlenül a minimálbér-emelés - jegyezte meg.
Mint mondta, a bérnövekedésnek az ország költségvetésére is nagy hatása van, ugyanis az állam a vasútnál, a Volánnál és a postánál százezres nagyságrendben foglalkoztat munkavállalókat, emellett több ellátási forma is a minimálbérhez van kötve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon