Törökország felvételét kérte a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság alapította BRICS országcsoportba – közölte kedden Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője.
„Elnökünk (Recep Tayyip Erdogan) többször is hangsúlyozta, hogy a BRICS tagjai akarunk lenni. Az eljárás folyamatban van" – húzta alá Celik. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a török államfő azt is
világossá tette, hogy Törökország minden fontos porondon, így a BRICS-ben is részt kíván venni.
Erdogan júliusban úgy nyilatkozott, hogy a BRICS-re nem alternatívaként tekint más szervezetekhez képest. Törökország ugyanis továbbra is hivatalosan európai uniós tagjelölt állam.
Hakan Fidan, török külügyminiszter azonban június elején úgy fogalmazott, hogy a BRICS jó alternatívája lehet az EU-nak.
A 2009-ben létrejött BRICS-et jelenleg az öt alapító ország mellett Irán, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Etiópia alkotja. Több más ország, például Azerbajdzsán is felvételét kérte a szervezetbe. Törökország csatlakozásával azonban első alkalommal kerülne NATO-tagállam a csoportba.
A BRICS adatai szerint az országcsoport jelenlegi tagjai a világ lakosságának 42 százalékát és a globális gazdasági termelésnek a 24 százalékát adják.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek