2022 és 2024 között közel háromszáz orosz állampolgár szerzett törvénytelenül román személyi igazolványt és útlevelet, leginkább a háborúban elesett ukrán katonák személyazonosságát felhasználva – írta a kronika.ro a G4Media híre alapján. Határrendészeti források szerint a listán orosz és ukrán multimilliomosok szerepelnek, akik mindannyian az Oroszországi Föderációban születtek.
Azokon kívül, akik ukránnak adták ki magukat, néhányan a Moldovai Köztársaságból származó románok leszármazottainak személyazonosságát használták fel.
Mindannyian ugyanolyan típusú, állampolgársági igazolvánnyal rendelkeznek, amelyet a román konzulátusok állítottak ki.
A határőrséghez nemrég érkezett figyelmeztetés azokról a veszélyes bűnözőkről vagy oligarchákról, akik a Kremlhez kapcsolódnak, és felkerültek a nyugati országok szankciós listájára. A román hatóságoktól viszont útlevelet is kaptak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy szabadon utazzanak az Európai Unión belül.
Az érintett személyek 15 000 és 40 000 euró közötti összeggel vesztegették meg az ország északi megyéiben tevékenykedő román hivatalnokokat.
Mint írják, Oroszországban körözött és Spanyolországba szökött kábítószercsempész is van azok között, akik egy háborúban elhunyt ukrán férfi személyazonosságát felvéve a hamis állampolgársági igazolvány alapján román személyi igazolványt és útlevelet kapott.
A külügyminisztérium és az állampolgársági hatóság még nem reagált az ügyben, az útlevélhatóság szerint szigorúan ellenőrzik az állampolgársági igazolványokat, és értesítik az illetékes intézményeket, ha gyanús dokumentumokat találnak.
Mint kiderült, az elmúlt hónapokban Bukarest 6. kerületének hatóságai több tucat pert indítottak, amelyekben orosz állampolgárok törvénytelenül megszerzett születési vagy házassági anyakönyvi kivonatainak érvénytelenítését kérték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok