Az elmúlt három évben az orosz vezetőt ritkán lehetett látni a nyilvánosság előtt. A pandémia idején a szinte teljes elzárkózást választotta. Amikor mégis megjelent, általában egy hatalmas íróasztalnál ült, távol a körülötte lévőktől, de miután a hétvégén a hatalmát ért eddigi legnagyobb kihívással nézett szembe, Vlagyimir Putyin ismét a nyilvánosság elé állt.
A Kreml most mindent megtesz, hogy megerősítse Putyin tekintélyét, találkozókkal és nyilvános rendezvényekkel, amelyek célja, hogy megmutassák az állam és a hadsereg egységét az ő vezetése alatt – írja a CNN.
Az orosz elnök a múlt hétvégi katonai puccskísérlet óta többször is megjelent a nyilvánosság előtt, szerdán Dagesztánba utazott.
Az orosz vezetőt a Kreml által közzétett videó szerint Derbent városának utcáin lelkes támogatók fogadták, alig néhány nappal a Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér által vezetett rövid ideig tartó felkelés után.
Nincs olyan ember Dagesztánban, aki ne támogatná az Oroszországi Föderáció vezetésének a június 24-én elfogadott döntéseit
– mondta Szergej Melikov dagesztáni elnök a Putyinnal a látogatása során tartott munkamegbeszélésen egy közlemény szerint. „Nem kételkedtem a dagesztáni és az egész országbeli reakciókban” – hangzott Putyin válasza.
Putyin a Kremlben a biztonsági erőkhöz is szólt, dicsérve azokat a szerveket, amelyek részt vettek a lázadás leverésében: „Nehéz helyzetben önök világosan, jól összehangoltan cselekedtek. Tettükkel bizonyították hűségüket Oroszország népe és a katonai eskü iránt, felelősséget mutattak a haza sorsáért és jövőjéért.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut