Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő interjút adott a bosznia-hercegovinai ATV televíziós csatornának: a beszélgetés kiemelt témája az ukrajnai orosz invázió volt.
Dmitrij Peszkov ekkor többek között kijelentette, hogy a célokat, amelyeket Oroszország a különleges katonai hadművelet elindításával kitűzött maga elé, a háború több mint egy éve alatt részben sikerült elérni, azonban még nem tudtak minden feladatot teljesíteni „Donbasz lakosainak védelmében".
Putyin elnök sajtótitkára azt is hozzátette: nem az a probléma, hogy az orosz sereg ne harcolna tisztességesen. Szerinte háborút vívni teljesen más műfaj, mint az infrastruktúra és teljes városok lerombolása. Ők ugyanis nem ezt teszik.
A Bakhmutért folyó harcokról pedig elmondta, amelyet a Wagner magánhadsereg zsoldosai már hónapok óta próbálnak, egyelőre sikertelenül és egyre elkeseredettebben elfoglalni:
Az ottani helyzet valóban drámai, az ott zajló offenzíva rendkívüli, Bahmut egy nagyon erős sánc. Minden bizonnyal hevesek ott az érzelmek.
Dmitrij Peszkov kijelentése Bahmuttal kapcsolatban azért is érdekes, mert nyilvánvaló, hogy a heves érzelmek említésével Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér legutóbbi kirohanására utalt, aki legutóbb káromkodva küldte el melegebb éghajlatra az orosz hadvezetést, amiért nem biztosít lőszert a számukra. Ugyanakkor a Kreml szóvivője egy szóval sem említette mostani nyilatkozatában Jevgenyij Prigozsin nevét.
Káromkodva üvöltözött az orosz hadvezetéssel a Wagner-vezér, kivonulnak Bahmutból
Az orosz Wagner magánhadsereget vezető Jevgenyij Prigozsin egyik május eleji videójában teljesen kikelt magából, és ordítozva kérte számon az orosz hadvezetést, miközben a Wagner-csoport zsoldosainak holttestei voltak láthatók a háttérben. Majd a Wagner-vezér azt is bejelentette, hogy kivonulnak Bahmutból. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom