Szeptemberben országszerte 0,9 százalékkal növekedtek az átlagos bérleti díjak augusztushoz képest. Ez lassulást jelent a lakbérindex április óta végbement 1-2,7 százalékos havi szintű emelkedéséhez képest. Éves összevetésben országosan 5,7 százalékos növekedés következett be, szemben az augusztusi 3,9 százalékkal.
Tavaly szeptemberhez képest Pest megyében nőttek legjobban a díjak, 9,5 százalékkal drágábbak lettek a kiadó lakóingatlanok. “A Pest megyében látható közel 10 százalékos drágulás részben az fővárosi agglomeráció felértékelődésének köszönhető. Az országosan havi alapon látható lassulás pedig az nyári albérletszezon kifutásával magyarázható” - kommentálta az eredményeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az albérletárak a drágulás ellenére még elmaradnak a korábbi, koronavírus-járvány előtti csúcsoktól. Bár most szeptemberben tavalyhoz képest már drágábban lehet ingatlant bérelni, az albérletárak országos szinten majdnem egy százalékkal, Budapesten pedig több mint 5 százalékkal voltak alacsonyabbak mint 2019 szeptemberében - tette hozzá.
Hol tart októberben a piac?
Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forintot tett ki. A legdrágább városrésznek számító V. kerület áttörte a 200 ezer forintos szintet, a legolcsóbb pedig a XVI. kerület 125 ezer forinttal.
A megyeszékhelyeken 110 ezer forint volt az átlag, ám tetemesek a különbségek a városok között. Veszprém a legdrágább 130 ezer forintos összeggel, a második pedig Székesfehérvár 125 ezer forinttal, a harmadik pedig Debrecen 120 ezer forinttal. Balogh László szavai szerint
Az ingatlan.com szakembere szerint a következő időszakban az országos piacon a bérleti díjak lassú emelkedésére lehet számítani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál