Az új törvény a nyomozati és a bírósági eljárás közötti párhozamosságok megszüntetésével, az eljárás súlypontját a bírósági szakasz felé eltolva a funkciójának megfelelő jelentőséget biztosít a büntetőpernek, visszaállítva ezzel annak tekintélyét. A szabályozás hálóját sűrűbbre szövi ott, ahol a rendelkezések személyiségi jogok korlátozását teszik lehetővé, ezzel mintegy száműzve erről a területről az indokolatlan hatósági diszkréciót. Noha a törvény alapjában véve jó, a büntetőeljárás újraszabályozása feletti örömünk nem lehet teljesen felhőtlen, abba joggal vegyülhet némi aggodalom is, mivel az is igaz, hogy a személyiségi jogokat korlátozó hatósági intézkedések szabályozásába épített fékek és ellensúlyok létrehozásakor a jogszabály szerkesztője nem mindenütt találta el a helyes arányt. A fékek néhol nem csak lassítanak, hanem blokkolnak, ellensúly pedig oda is került, ahol eddig egyensúly volt. Már előre látható, hogy e negatív vonás miatt az új törvény hatálybalépésével számottevően nehezebbé válik a gazdasági, illetve a gazdálkodással összefüggésben elkövetett vagyon elleni bűncselekmények felderítése, ezek tényállásának maradéktalan megállapítása, és a büntetőjogi felelősség megnyugtató tisztázása. Hiányzó magánérdek A gazdaság létünk anyagi alapját teremti meg, ezért zavartalan működése mind az egyén, mind a társadalom számára kiemelkedően fontos. Az e téren kialakult lényeges társadalmi viszonyok büntetőjogi védelem alatt állnak, azonban e védelem hatékonysága - szemben az élet más területeihez kapcsolódó ilyen védelemmel - nagyban függ a bűnüldöző hatóságok aktivitásától és a hatóságok számára biztosított, a felderítést lehetővé tevő jogosítványoktól. A gazdasági bűncselekmények túlnyomó részének ugyanis nincs közvetlen sértettje, így nem fűződik közvetlen magánérdek ahhoz, hogy a cselekményt felderítsék. Ezen túl jellemző rájuk az is, hogy - a társadalomra való veszélyességük sokszor csak szakember számára nyilvánvaló, illetve - gyakran még a bennük pönalizált cselekmények jogellenessége is csak kevesek által ismert, mivel az életviszonyok gyors változása miatt ezeket nemritkán a büntető törvénykönyvbe csak néhány éve bekerült tényállás rendeli büntetni. Éppen ezért ezek a cselekmények nem mindig váltanak ki erkölcsi rosszallást, és így nincs ami az egyént a hatóságok informálására, illetve felderítő tevékenységük egyéb módon történő elősegítésére késztesse. Az ilyen cselekmények napvilágra kerülését nehezíti az is, hogy a lényeges körülményekről, fontos tényekről általában csak néhány fős, zárt személyi kör tud, akik még ha nem is vettek részt az elkövetésben, inkább abban érdekeltek - tekintettel a meginduló eljárásnak az üzleti életben jelentkező esetleges hátrányaira, illetve az elkövetésből a tettesekkel és részesekkel egy érdekközösségben tevékenykedők által is élvezett előnyökre -, hogy ezekről a hatóság ne szerezzen tudomást. A felderítés és a bizonyítás során a gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezett iratoké (számláké, szerződéseké, banki kivonatoké, pénztárbizonylatoké stb.) a főszerep. Ilyen iratok általában a gazdaság minden résztvevőjénél fellelhetők, ugyanis mindannyian a gazdálkodás alanyai (továbbiakban az általam használt elnevezés szerint, mind együtt: gazdálkodók ). Egy részük a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (továbbiakban szv. tv.) szerint, más részük pedig a személyi jövedelemadóról szóló 1995 évi CXVII. tv. (szja-tv.) illetve az egyszerűsített vállalkozási adóról szóló 2002. évi XLIII. tv. (eva-tv.) szerint köteles minden gazdasági eseményről annak lényeges adatait tartalmazó bizonylatot kiállítani, vagy ilyet a gazdasági partnertől beszerezni, és azt nyilvántartásba venni. Ezenkívül az szv. tv. hatálya alá tartozó gazdálkodók a nyilvántartásokat 10 évig, míg az azok alapját képező bizonylatokat legalább 8 évig, az szv. tv. hatálya alá nem tartozók pedig a nyilvántartásokat és a bizonylatokat az adó megállapításához való jog elévüléséig [az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. 95. § (1) bekezdésében meghatározott ideig] kötelesek megőrizni. Az iratok lefoglalása - A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. alapján folytatott eljárásban ezeknek az iratoknak a beszerzése (lefoglalása) és bizonyítékként történő felhasználása nem ütközött különösebb akadályba, ha az iratőrzés helyét egyébként sikerült megállapítani. Merőben más a helyzet ez év július 1-jétől, ugyanis az ekkor hatályba lépett, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. (a továbbiakban büntetőeljárási törvény, Be.) 152. § (4) bekezdése szerint nem foglalhatók le azok az iratok, amelyek tartalmára a tanúvallomás megtagadható, ha az iratot a tanúvallomás megtagadására jogosult személy őrzi. Ez a korlátozás kiterjed annak a személynek a hivatali helyiségében őrzött iratokra és dolgokra, aki a 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján azért tagadhatja meg a tanúvallomás-tételt, mert foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, és a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené. A kivételek a következők: - Ha ez alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette, vagy külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a felmentésre jogosult számára kötelező. - A tanúvallomás megtagadására jogosult az üggyel kapcsolatban megalapozottan gyanúsítható társtettességgel, részességgel, bűnpártolással vagy orgazdasággal. - A lefoglalandó dolog a bűncselekmény eszköze. - A tanúvallomás megtagadására jogosult személy a lefoglalandó dolgot - a figyelmeztetést követően - önként átadja. Az idézett rendelkezés jelentős akadályt gördít az előbbiekben részletezett, a felderítés és a bizonyítás szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumok beszerzése elé. Lássuk, hogyan történik mindez! A gazdaság területén tevékenykedők viszonylag széles köre megtagadhatja a tanúvallomás-tételt a foglalkozásával összefüggő titoktartási kötelezettségére hivatkozva. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. (a továbbiakban: Gt.) 27. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság vezető tisztségviselői [közkereseti társaságnál, illetve betéti társaságnál az üzletvezetésre jogosult tag(ok), közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezető(k), részvénytársaságnál az igazgatóság tagjai] a társaság ügyeiről szerzett értesüléseiket üzleti titokként kötelesek megőrizni. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. 4. § (3) bekezdése szerint üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. Ugyanezen törvény 4. §-ának (1) bekezdése szerint tilos az üzleti titkot tisztességtelenül felhasználni, valamint jogosulatlanul mással közölni vagy nyilvánosságra hozni. (E rendelkezésekből az következik, hogy a vezető tisztségviselő a társaság ügyeiről szerzett értesüléseinek titokban tartása érdekében - amennyiben ehhez a társaságnak méltányolható érdeke fűződik - köteles a szükséges intézkedéseket megtenni, és azt jogosulatlanul mással nem közölheti.) A Gt. 27. § (1) bekezdésében meghatározott titoktartási kötelezettség alól a gazdasági társaság legfőbb döntéshozó szerve (a közkereseti és a betéti társaságnál a tagok gyűlése; közös vállalat esetében az igazgatótanács; korlátolt felelősségű társaság esetében a taggyűlés; részvénytársaságnál pedig a közgyűlés) adhat felmentést a vezető tisztségviselőnek. Olyan jogszabály nincs, ami kötelezővé tenné az említett szervek részére büntetőeljárásban a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítását, így a Be. 82. § (1) bekezdésének c) pontja alapján a vezető tisztségviselő mindaddig megtagadhatja az ilyen adatokra nézve, illetve az ilyen adatokat tartalmazó iratok tekintetében a tanúvallomás-tételt, amíg a társaság legfőbb szerve meg nem adja részére a titoktartási kötelezettség alóli felmentést. Így amennyiben a 2-4. pontokban felsorolt feltételek valamelyike nem áll fenn, a birtokukban lévő, vagy a hivatali helységeikben őrzött iratok nem foglalhatók le. Megjegyzendő, hogy ez alól kivétel a pénzügyi intézmény, a befektetési szolgáltató, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, biztosító, biztosítási alkusz, többes biztosítási ügynök, biztosítási szaktanácsadó vezető tisztségviselője, tekintettel arra, hogy a pénzügyi intézmények vonatkozásában a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv, a befektetési szolgáltató, árutőzsdei szolgáltató, és a befektetési alapkezelő tekintetében a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv., míg a biztosító, biztosítási alkusz, többes biztosítási ügynök, biztosítási szaktanácsadó vonatkozásában pedig a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. tv. a büntetőügyben eljáró nyomozóhatóság, ügyészség és bíróság megkeresésére kötelezővé teszi a bank-, értékpapír-, biztosítási, illetve üzleti titoknak minősülő adatok közlését. Így az említett tevékenységet folytató társaságok vezető tisztségviselői a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján a titoknak minősülő adatokat tartalmazó iratok tekintetében nem tagadhatják meg a tanúvallomás-tételt, tehát tőlük az általuk képviselt társaság iratai lefoglalhatók. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, illetve a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. tv. 12. § (3) bekezdése szerint a kamarai tag köteles a tevékenysége során tudomására jutott, a megbízással összefüggő információkat és adatokat megőrizni. A számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 157. § (3) bekezdése szerint a könyvvizsgálót a tevékenysége során tudomására jutott tények, adatok, üzleti információk tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. A Gt. 42. § (3) bekezdése szerint a könyvvizsgáló a gazdasági társaság ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni. A könyvvizsgálónak nyilvánvalóan az a gazdálkodó adhat felmentést a titoktartási kötelezettsége alól, aki a titok birtokosának tekinthető, tehát akié az üzleti titok, akinek méltányolható érdeke fűződik annak titokban maradásához. A pénzügyi intézmény, a befektetési szolgáltató, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, biztosító, biztosítási alkusz, többes biztosítási ügynök, biztosítási szaktanácsadó kivételével a titokbirtokos gazdálkodók részére külön jogszabály nem teszi kötelezővé a büntetőeljárásban a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítását, így a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján a könyvvizsgáló mindaddig megtagadhatja a tevékenysége során tudomására jutott adatokra nézve, illetve az ilyen adatokat tartalmazó iratok tekintetében a tanúvallomás-tételt, amíg meg nem kapja a titoktartási kötelezettség alóli felmentést. Így a birtokában lévő és a hivatali helységeiben őrzött, ilyen adatokat tartalmazó iratok nem foglalhatók le. A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: Mt.) 103. § (3) bekezdése szerint a munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzemi (üzleti) titkot, valamint a munkáltatóra, illetve a tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely a munkaköre betöltésével összefüggésben jutott tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járna. E rendelkezés alapján (a pénzügyi intézménnyel, a befektetési szolgáltatóval, árutőzsdei szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, biztosítóval, biztosítási alkusszal, többes biztosítási ügynökkel, biztosítási szaktanácsadóval alkalmazotti jogviszonyban állók kivételével), a munkavállaló az Mt. 103. § (3) bekezdésében említett adatok, illetve ilyen adatokat tartalmazó iratok tekintetében mindaddig megtagadhatja a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján a tanúvallomás-tételt, amíg a munkáltatói jogkör gyakorlója a titoktartási kötelezettség alól fel nem menti. Mivel erre a zárójelben felsoroltak kivételével a munkáltatót jogszabály nem kötelezi, a felmentés megadásáig - amennyiben a 2-4. pontokban leírt feltételek valamelyike nem áll fenn - a munkavállaló birtokában lévő, vagy hivatali helységeiben őrzött, üzleti titkot tartalmazó irat nem foglalható le. A tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. általános érvénnyel minden, a Magyar Köztársaság joghatósága alá tartozó személy számára megtiltja, hogy a tudomására jutott üzleti titkot jogosulatlanul mással közölje. Ugyanezt teszi a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 81. §-ában olvasható rendelkezés is. Ezek alapján tehát egyéni vállalkozó vagy az egyéni céget képviselő személy is titoktartásra köteles az üzleti partnere révén tudomására jutott, üzleti titoknak minősülő adatok vagy ilyen adatokat tartalmazó iratok vonatkozásában, így a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján a tanúvallomás-tételt a vállalkozó ezekre nézve megtagadhatja. Például a könyvviteli szolgáltatást [szv. tv.150. § (1) bekezdés] végző egyéni vállalkozó nyilvánvalóan, szerződésbe foglalt külön kikötés nélkül is titoktartásra köteles, és így az említett rendelkezések alapján megtagadhatja a tanúvallomás-tételt a megbízója révén tudomására jutott üzleti információ, illetve az ilyet tartalmazó iratok tekintetében. Ebből következik, hogy amennyiben a 2-4. pontokban leírt feltételek valamelyike nem áll fenn, az egyéni vállalkozó birtokában lévő, mások üzleti titkait tartalmazó iratok nem foglalhatók le. Mindezekből következik, hogy a fentiekben felsorolt, titoktartásra és így a tanúvallomás-tétel megtagadására jogosultak birtokában, illetve hivatali helységeiben lévő, üzleti adatokat tartalmazó iratok (számlák, pénztárbizonylatok, banki kivonatok, szerződések) csak akkor foglalhatók le, ha az azokat birtokló: a) az üggyel kapcsolatban megalapozottan gyanúsítható társtettességgel, részességgel, bűnpártolással vagy orgazdasággal, b) a lefoglalandó dolog a bűncselekmény eszköze, c) a lefoglalandó dolgot önként átadja. Először lássuk, hogy az a) pontban leírtak általában mennyire teszik majd lehetővé az üzleti adatokat tartalmazó iratok lefoglalását. Summázva nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy e körülmény miatt csak ritkán kerülhet sor a lefoglalásra, ha pedig sor kerülhet, sokszor előfordul majd, hogy ez nem történik meg kellő időben. Gyakori, hogy a gazdasági társaságnak több vezető tisztségviselője van, az pedig még gyakoribb, hogy több alkalmazott dolgozik a cégnél, az viszont ritkán szokott előfordulni, hogy az üzleti iratokat birtokló minden vezető tisztségviselő és alkalmazott (könyvelő, főkönyvelő stb.) megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Előfordulhat, hogy a lefoglalás tervezett időpontjában az a vezető tisztségviselő vagy munkavállaló, akivel szemben az a) pontban említett feltétel fennforgása miatt a lefoglalási tilalom nem érvényesül, már nincs a gazdasági társaságnál, illetve az ilyen munkavállaló nem dolgozik az egyéni vállalkozónál. Nem ritka eset, hogy az üzleti iratokat nem is a cégnél, hanem könyvviteli szolgáltatást végző másik cégnél vagy vállalkozónál tárolják, amelynél az a) pontban leírt, lefoglalást lehetővé tevő körülmény senkivel szemben sem áll fenn. Arra is érdemes figyelemmel lenni, hogy a gazdasági bűncselekmények, illetve a gazdálkodással összefüggő vagyon elleni bűncselekmények nyomozása során gyakran megesik, hogy a személyre vonatkozó gyanú megalapozásához - előbb - szükség van az üzleti iratok lefoglalására és szakértői vizsgálatára. Általános esetben az a dolog, illetőleg számítástechnikai rendszer vagy ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó foglalható le, amely bizonyítási eszköz, vagy amely a törvény értelmében elkobozható, illetve amelyre vagyonelkobzás rendelhető el [Be. 151. § (2) bekezdés]. A bizonyítási eszközök felsorolására vonatkozó Be. 76. § (1) bekezdésbeli, illetve a 115. §-ban leírt rendelkezésből kitűnik, hogy a gazdasági tevékenység során keletkezett üzleti iratok tárgyi bizonyítási eszköznek tekintendők [115. § (2) bekezdés]. Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan dolog (irat) amely bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozza, vagy a bűncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amelyre a bűncselekményt elkövették [115. § (2) bekezdés]. A fentiekben említett, tanúvallomás megtagadására jogosult személyektől - amennyiben velük szemben nem merül fel az a) pontban leírtak megalapozott gyanúja - a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas üzleti iratok közül csak azok foglalhatók majd le, amelyeket bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak. Nem foglalhatók le viszont tőlük azok az üzleti iratok, amelyek bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozzák, bűncselekmény elkövetése útján jöttek létre, amelyekre a bűncselekményt elkövették, vagy amelyek egyéb okból alkalmasak bizonyítandó tény bizonyítására. Elkövetés eszközén azt a dolgot (iratot) kell érteni, amellyel bűncselekmény tényállási elemét valósították meg. A következő példákon keresztül jól érzékelhető, hogy a gazdasági bűncselekmények, illetve a gazdálkodással összefüggésben elkövetett vagyon elleni bűncselekmények nyomozása során az esetek túlnyomó részében nem azért van szükség a gazdálkodás során keletkezett iratok lefoglalására, mert azokat bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használták. A nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelesség megszegése A Btk. 287. § (1) bekezdésében megfogalmazott bűntett nyomozása során, a jogellenesen forgalmazott termékek és technológiák mennyiségének bizonyításához, a 287. § (2) bekezdésében meghatározott bűntett nyomozása során pedig a mennyiségen túl a jogellenes felhasználás tényének bizonyításához van szükség a gazdálkodó tevékenysége során keletkezett üzleti iratokra, noha az nyilvánvaló, hogy ezek az iratok egyik cselekmény esetében sem tekinthetők az elkövetés eszközének. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése A Btk. 288. § (1) bekezdésében meghatározott bűntett nyomozása során a támogatás jogosulatlan megszerzése érdekében tett nyilatkozat valótlanságának, vagy ennek érdekében felhasznált okirat valótlan tartalmának vagy hamis voltának, a (2) bekezdésben meghatározott bűntett nyomozása során pedig a céljelleggel nyújtott támogatás jogcímétől eltérő felhasználásának, a vissza nem fizetés okának, illetve az elszámolás vagy számadás során tett nyilatkozat valótlanságának, illetve az ehhez használt okirat valótlan vagy hamis, hamisított voltának tisztázásához (bizonyításához) van szükség az üzleti tevékenység során keletkezett iratokra, noha ezek az iratok nem tekinthetők az elkövetés eszközének. A számvitel rendjének megsértése A Btk. 289. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott vétség nyomozása során csak az üzleti iratok (könyvelési nyilvántartások és azok alapját képező bizonylatok) teljes körű könyvszakértői vizsgálatával lehet tisztázni, hogy a tényállásokban leírt magatartás a gazdálkodó vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését megnehezítette-e. Ugyancsak az iratok alapján és ily módon lehet állást foglalni a tekintetben, hogy az (1) bekezdésben leírt magatartás a (3) bekezdés a) illetve b) pontjában leírt eredményt előidézte-e, noha az iratok ez esetben sem tekinthetők az elkövetés eszközének.