Az ultrafeldolgozott élelmiszerek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az étrendünkben, holott fogyasztásuk összefüggésbe hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, a depresszióval, illetőleg a halálozás magasabb kockázatával általában.
Nem meglepő, hogy bizonyos ultrafeldolgozott élelmiszerek az agy egészségét is károsan befolyásolják. Egy friss tanulmány most azt is kimutatta, hogy konkrétan melyek a legártalmasabbak – írja a Dívány.
A Michigani Egyetem tudósai hét éven át kevés híján ötezer 55 évnél idősebb amerikai egészségét követték, akiket kétévente kognitív teszteknek vetettek alá, hogy felmérjék az agyi hanyatlásukat. Feladatok segítségével vizsgálták a rövid és a hosszú memóriát. A kutatás időtartama alatt
a 4750-ből 1363 embernél alakult ki valamilyen fokú kognitív hanyatlás vagy memóriazavar.
A résztvevők étrendjét elemezve kiderült, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek közül leginkább a húsok és az italok a legkárosabbak az agy egészségére. Azoknál, akik egy vagy több extra adagot fogyasztottak ezekből az ételekből, nagyobb volt a kognitív károsodás esélye, beleértve az Alzheimer-kórt és a demencia más formáit.
Már naponta egy extra adag ultrafeldolgozott állati termék 17 százalékkal növeli a szellemi hanyatlás kialakulásának kockázatát
– mutatták ki, jelezve, a cukros italok bár kisebb mértékben károsították az agyat, de ezek is 6 százalékkal emelték a rizikót.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása drámain megnőtt az utóbbi években, kivált az Egyesült Államokban.
A káros hatásokat azonban legjobban úgy lehet elkerülni, ha minél több friss, valamint otthon készített ételt fogyasztunk. A kutatók szerint akár megelőző egészségügyi programként is működhetne a főzés és az ételkészítés oktatása.
Ennyivel több egészséges év jut a magyar nőknek, mint a férfiaknak – de akad egy nyomasztó apróság
Hozzávetőleg annyi évet élnek a magyarok egészségben, mint az uniós átlag. Ám a várható élettartam egészét nézve már átlagosan öt teljes évvel le van maradva hazánk az EU átlagától. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson