Már az előző héten sem voltak túl fényesek a makrogazdasági adataink, de a fontos nemzetgazdasági számok még az utóbbi napokban is hagytak némi kívánnivalót maguk után.
Forintküszködés a vámmizéria közepette
Miközben a tőzsdéken elég nagy pánik lett úrrá, a forint viszonylag stabil volt, csak minimális mértékben gyengült hétfőn.
Nem kegyelmeztek a nemzeti fizetőeszközünknek sem Donald Trump büntetővámjai:
a magyar devizát is elsöpörte a globálisan beköszöntő kedvezőtlen piaci hangulat, amelyre lesújtóan hatott az amerikai vámok belengetése.
Erősödést mutatott péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest: a hét eleji kezdéshez viszonyítva azonban veszteségben áll az euró és a svájci frank ellenében, nyereségre tett szert viszont a dollárral szemben. Később elszabadult a forint, s a lélektani határon, 410 forint fölött billegett az euró-forint árfolyam.
Évek óta nem látott zúzdát hozott a múlt hét
Ha akarta volna, akkor se tudott volna Trump nagyobb felfordulást okozni a tőkepiacokon: 19 ezer forint alatt járt az OTP, napon belül 402-410 közti ingadozást produkált az euró-forint. Íme, az Economx heti tőkepiaci összefoglalója.Miközben az arany árfolyama újra történelmi csúcsot ért el, a dollár jegyzése csúszós lejtmenetben küszködik a Trump-tarifák bizonytalansága miatt.
Az árrésstop csak lassította az inflációt
Hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt közölte, legfrissebb adatai szerint ugyan 3,3 százalékkal bővült a hazai kiskereskedelem tavaly február óta, de az elmúlt hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött, miközben rengeteg ember tűnt el a boltokból. Mindeközben az Eurostat arról számolt be, hogy az euróövezetben és az Európai Unióban havi, valamint éves szinten is erősödött a kiskereskedelem forgalma februárban.
Kedden meglepő inflációs adatokat közölt a statisztikai hivatal, rávilágítva arra, hogyan is vizsgázott az árrésstop: a márciusi fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket. Ezen belül
az élelmiszerek ára 7 százalékkal szökött feljebb egy év alatt.
Havi bázison viszont az árak stagnálásáról adott hírt a KSH.
Jobban kell iparkodnunk
A bevezetett amerikai védővámok elsősorban azon magyarországi ágazatokat érintik, melyek közvetlenül exportálnak az Egyesült Államokba, vagy részei az EU–USA kereskedelmi láncoknak. Mindenekelőtt a hazai autóipar mint húzóágazat van célkeresztben, és ez drámai drágulással járhat.
A pénteken publikált adatok alapján nem muzsikál valami erősen a magyar ipar, a KSH közlése szerint ugyanis drámaian visszaesett a termelés: februárban az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Alaposan megrogyott az akkumulátor-, illetve a járműgyártás, bár az energiaipar eközben jócskán megugrott.
Mi várható a héten?
Ami a mostani, a húsvétot megelőző hét gazdasági értelemben releváns adatközléseit illeti, a következőkre számíthatunk a KSH-tól:
- hétfőn teszik közzé az építőipar februári mutatóit. Januárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,6 százalékkal meghaladta a 2024. decemberit.
- csütörtökön jelentetik meg a legfrissebb adatsort a bruttó keresetek februári alakulásáról. Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 539 500, a nettó kereset mediánértéke 373 600 forintot ért el, mindkettő 9,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit.
Újfent sereghajtók: a magyar ipar szenvedte el a legiszonyúbb drágulást az EU-ban
Felemásságra utal, hogy az unióban és az euróövezetben egyaránt havi szinten lassult, éves összevetésben viszont gyorsult a termelői árak emelkedése. Ám nem mindegy, pontosan hányadán is állnak ezen belül a magyar árváltozási adatok, és mit képvisel az energia drágulása a teljes képet nézve. 2021 óta több mint 90 százalékkal nőttek az ipari termelői árak hazánkban. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre?

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Itt az OTP rendkívüli tájékoztatása: jöhet a visszavásárlás

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ezt Erdogannak se nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga
