Megjelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Nyugdíjak és egyéb ellátások című kiadványát, amelyből kiderül, hogy
az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten volt a legmagasabb, 275 667 forint.
Ez az országos átlagot 45 ezer, a legalacsonyabb vármegyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 70 ezer forinttal haladta meg.
Az országos átlagnál nagyobb összegű ellátást folyósítottak még
- Fejér,
- Pest,
- Komárom-Esztergom,
- Veszprém
- és Győr-Moson-Sopron vármegyében,
ugyanakkor 207 ezer forintnál kevesebbet Bács-Kiskun, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
A főváros mellett Pest vármegye hat járásában, valamint a Tiszaújvárosi, a Veszprémi és a Székesfehérvári járásban érte el a 250 ezer forintot az ellátás összege. A dél-alföldi Mórahalmi, Kisteleki, Kiskőrösi és az észak-alföldi Csengeri járásban 180 ezer forint alatt maradt az öregségi nyugdíjak átlaga.
- Budapest kerületei közül a XII. kerületben volt a legmagasabb (315 850 forint),
- a XX. kerületben a legalacsonyabb (251 021 forint) az átlagos öregségi nyugdíj.
Öt tipp, hogy magasabb legyen a nyugdíj
A megszokott életszínvonal fenntartásához szinte biztos, hogy nem lesz elég az állami nyugdíj. Kiegészítésként három lehetősége van a magyar munkavállalóknak. Cikkünkben adunk néhány tanácsot, hogy mire érdemes odafigyelni a választáskor. Bővebben→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)