Különösen a fővárosban jelentős szállítási késéseket, kézbesítési problémákat tapasztalnak a vásárlók, akik arra panaszkodnak, hogy a csomagok nyomkövetése is megbízhatatlan és sokan az ügyfélszolgálatot sem érik el – adta hírül a Telex.
Már ősz óta sokasodnak a panaszos esetek
Rendszerszintű gondokra gyanakodnak a portálnál, ahol olvasói jelzések alapján többeknek nem érkezett meg a várt időpontban a DPD szállítmánya, aminek átütemezése után sem jött könnyen a megoldás, sőt, van, akinek a cég raktáráig kellett elutaznia a rendeléséért. A tapasztalatok szerint ráadásul információt is csak nehezen vagy egyáltalán nem kaptak az érintettek.
Mint írják,
a fennakadásokat nemcsak a mostani ajándékvásárlós időszakban tapasztalják, hanem már ősz óta.
A csomagjaikra várakozók már egy Facebook-csoportot is létrehoztak „DPD Hungary károsultak” névvel.
Karácsonyig megérkeznek az időben rendelt csomagok
A lap megkérdezte a céget is, amelynek kereskedelmi- és marketing igazgatója megerősítette, hogy vannak bizonyos csúszások, leginkább azokban a budapesti kerületekben, ahol „extrém módon” megnőtt a csomagforgalom.
Idén a korábbi évek forgalmát jelentősen meghaladja a rendelések száma a novemberi Black Friday óta, és egyre többen kérik csomagautomatába a kézbesítést – jelezte Varga László.
A csúszások miatt napi több ezer telefonhívás és email érkezik a vállalathoz, emiatt leterheltek az ügyfélszolgálatok, de az igazgató kiemelte, hogy
Budapesten azok a csomagok megérkeznek karácsonyig, amit december 15. előtt rendeltek meg, vidéken pedig még a 19. előtt rendelteket is ki tudják szállítani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba