Teljes körű adventi élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a karácsonyi vásárokban, piacokon, boltokban és ideiglenes árusítóhelyeken.
Az NKFH azt közölte pénteken, hogy a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok
vendéglátóhelyeket, valamint aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriznek az adventi időszakban.
A vizsgálatok célja, hogy az ünnepi készülődés során az élelmiszer-biztonsági és higiéniai szabályok maradéktalanul érvényesüljenek.
Kifejtették, hogy az ünnepi időszakban megnövekszik a kitelepült vendéglátóhelyek száma és az élelmiszerek forgalma, ami fokozott élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent.
Az NKFH által elrendelt ellenőrzés célja a karácsonyi vásárokba kitelepült vendéglátóegységek élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásoknak való megfelelésének vizsgálata, de az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a hőkezelésre, a tárolási körülményekre, a nyomonkövethetőségre és a hulladék kezelésére is.
Megjegyezték, az ellenőrzések indoka, hogy
a lédig (ömlesztett) termékek esetében magas a keresztszennyeződés és a nyomonkövethetetlenség kockázata, a szezonális kitelepüléseken gyakori a nem megfelelő higiéniai feltétel és a nem dokumentált eredet.
Az olajos magvaknál továbbá gyakori az aflatoxin-szennyezés, aszalt gyümölcsöknél a kén-dioxid-tartalom és a penészesedés, szaloncukornál pedig a keveredés, a csomagolás leválása a termékről és a hiányzó allergénjelölés jelent kockázatot - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a vizsgálatok kiterjednek továbbá a csomagolás nélkül, ömlesztve árusított, hazai és import héjas gyümölcsök (dió, mogyoró, mandula, gesztenye, földimogyoró, pisztácia) tételeinek ellenőrzésére is, mivel a szezonális megnövekedett forgalom során fokozott a kockázata a nem megfelelő minőségű termékek forgalmazásának, a hibás jelöléseknek, valamint a származási hely esetleges meghamisításának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Kiakadt az orvosi kamara: a szemünk előtt zuhan a mélybe a pszichiátriai ellátás