Évente több mint 10 ezer milliárd dollárra becsüli az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az agrár-élelmiszeripari szektor az emberek egészségére, a környezetre és a társadalomra rótt rejtett költségeit egy az AFP francia hírügynökség által hétfőn szemlézett jelentésében.
A tájékoztatás szerint a 154 országot vizsgáló beszámoló célja az élelmiszer valódi árának megállapítása annak érdekében, hogy hozzáigazíthassák az adózási és a segélyezési rendszereket, valamint a jogszabályokat.
A rejtett költségek mintegy 73 százaléka a rossz táplálkozási szokásokra vezethető vissza, példaként pedig a feldolgozott, illetve szénhidrátokban gazdag ételeket említik,
amelyek elhízáshoz és cukorbetegséghez, valamint a munkaerő termelékenységének csökkenéséhez is vezethetnek.
Ezek a problémák különösen a magas jövedelmű országokban élőket érintik, míg az alacsony jövedelmű országokban elsősorban az agrár- és élelmiszeripari szektorban dolgozók érzik meg a szektor negatív hatásait – emelték ki a beszámolóban.
A szektor rejtett költségeinek körülbelül 22 százaléka a környezettel kapcsolatos a jelentés szerint, amelyben a többek között kiemelik az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, az erdőirtást és a mértéktelen vízhasználatot. Az összeállítók felhívják a figyelmet, hogy a jelenségben minden ország érintett és hozzáteszik, hogy a becsült költségek vélhetően így is jóval a valós arányok alatt maradnak.
A FAO elemzése szerint 2020-ban ezek a rejtett költségek elérték a 12 700 milliárd dollárt, azaz a globális GDP tíz százalékát.
A római székhelyű szervezet részéről mindazonáltal aláhúzták, hogy néhány tényezőt – például a növényvédőszereket, amelyeknek egyaránt vannak negatív és pozitív hatásai, valamint a talajromlást – nem vették figyelembe a felmérés előkészítése során.
A jelentésben emlékeztetnek arra, hogy az egészségesebb és fenntarthatóbb étrend hosszútávon növeli a termelékenységet és magasabb jövedelmet jelent a háztartásoknak.
Emellett felhívják a figyelmet, hogy
a kormányoknak adókedvezményekkel és jogszabálymódosításokkal kell ösztönözniük a gazdákat és az élelmiszergyártókat a szektorban használt bevett, ám káros gyakorlatok elhagyására.
A FAO bejelentette továbbá, hogy 2024-es jelentésében a rejtett költségek csökkentésére vonatkozó ajánlásokat is meg akar fogalmazni.
Vagy pazarolunk vagy spórolunk: szinte nincs átmenet
Példátlan átalakulásokon ment át a kereskedelem az utóbbi években, szinte minden eddigi gyakorlatot újra kell gondolni. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)