Orbán Viktor szerint az amerikaiak tárgyalnak, az európaiak inkább beszélnek, a napokban eldől, hogy végképp letekerik-e a háború lángját vagy közelebb kerül hozzánk a háború – mondta Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában a Kossuth Rádióban. Ezért beszél Amerika Oroszországgal, Európa pedig kimarad ebből a fontos kérdésből – fogalmazott.
Ha sikeres az amerikai tárgyalás, akkor mi is kint vagyunk a vízből, ha az európaiak akarata érvényesül, akik szerint tovább kell folytatni a harctéren, akkor a háborús fenyegetés nőni fog – fogalmazott a kormányfő.
Kevésbé van a közvélemény szeme előtt, de ma fontos találkozó lesz Belgiumban, ahol a német kancellár megpróbálja rávenni, hogy a Belgiumban befagyasztott orosz vagyont dobják be az ukrán háború finanszírozásába, és ha az európaiak sikerrel járnak, akkor rengeteg pénz áramlik Ukrajnába. „Akkor az a dolog, hogy ebből kimaradjunk, de ha a belgák ellenállnak, akkor az uniós vezetőknek be kell látniuk, hogy támogatni kell az amerikaiakat az oroszokkal történő tárgyalásba" – foglalta össze. „A belgák erősek abban, hogy más országok valutatartalékát kezeljék. Az oroszok esetében 200 milliárd euróról beszélhetünk" – tette hozzá a kormányfő.
Brüsszel háza is ég, ez nekünk is tanulságos történet – mondta a kormányfő arról, hogy a jogállamiságért felelős belga képviselő, aki belé törölte a lábát folyamatosan, most korrupció vádja alatt van. „Tehát úszik a korrupcióban az Európai Unió és parlament is" – jelentette ki Orbán Viktor.
Húsbavágó kérdés, ha nem jön orosz gáz és olaj, annak tragikus gazdasági következményei lesznek.
Orbán Viktor szerint a rezsiköltség 3-3 és félszeresére nő, és ha nincs orosz olaj, akkor az üzemanyag ára repül fel a csillagos égig, ez létkérdés a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak – tette hozzá.
Az, hogy Magyarország rajta maradjon azon a szállítási vonalon, amin orosz olaj és gáz kerül Magyarországra, kulcsfontosságú – mondta Orbán Viktor, aki szerint határozottan érdemes megköszönni Donald Trumpnak, aki megengedte, hogy az amerikai szankciók alól kivételt kapjunk. Orosz energetikai intézményekre, állomásokra mérnek csapást az ukránok, de garanciát kértek arra az oroszoktól, hogy a szerződésben rögzített szállításokat megkapja Magyarország. Ezt a megállapodást sikerült megerősíteni – mondta Orbán Viktor.
Bejelentette azt is, ha az Európai Bizottság meg akarja kerülni a magyar vétót a szakciók kapcsán azzal, hogy megtiltják az orosz energiahordozók behozatalát az EU-ba, akkor Magyarország perelni fog, mert a miniszterelnök szerint jogsértést követnének el ezzel.
Brüsszel cinkelt lapokkal játszik, az orosz gáz és olaj betiltása jogilag egy szankciós lépés, és ilyet akkor lehet hozni, ha minden ország támogatja, de mi nem tettük.
Mint mondta: a szankciókat csak akkor tudja támogatni, ha Magyarországot és Szlovákiát kiveszik, ezt nehezen, de elérte a kormány. Hozzátette, nem csak jogi, hanem fizikai veszélyt jelent, hogy az ukránok nem csak a frontvonalon tudnak támadni, hanem a hátországban is, ami azt jelenti, hogy belőnek egymás belső területeire, kárt is tesznek az orosz energiaellátásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH