Idén a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7 százalékkal esett vissza – derül ki a KSH mezőgazdaság 2025-ös teljesítményéről szóló első becsléséből.

A korai és késői tavaszi fagyok, a csapadékhiányos időjárás, a nyári légköri és talajaszály egyrészt hátráltatták a növénytermesztést, főként a kapásnövények fejlődését, a gyümölcsfák virágzását és beporzását, másrészt a takarmánytermesztésen keresztül visszafogták az állattenyésztést is.

Az év során újra felbukkant állatbetegségek – például a ragadós száj- és körömfájás, madárinfluenza –, a szemestakarmány drágulása és a piaci verseny ellentmondásosan alakította a termelést: a szarvasmarha- és a baromfitartás volumene enyhén mérséklődött, ezzel szemben a sertéstenyésztés, valamint az állati termék előállítás, mint például a tej, a tojás került az előtérbe. A vágósertés megnövekedett kínálati többlete a termelői ár hasonló arányú csökkenését eredményezte.

Főbb eredmények összefoglalva:

Összes kibocsátás értéke: több mint 4,4 ezer milliárd Ft,

Árszínvonal: + 10 százalék

Volumen: – 3,6 százalék

Növénytermesztés

  • Árszínvonal: +14 százalék
  • Volumen: – 8,7 százalék

Kiemelt növények volumenváltozása:

Gabonafélék összesen: – 6,3 százalék

  • Kukorica: – 29 százalék
  • Búza: + 10 százalék
  • Árpa: + 9 százalék

Rozs: + 1,6 százalék

Ipari növények: – 9,4 százalék

  • Repce: –7,3 százalék

Napraforgó: – 6,2 százalék

Gyümölcsök összesen: – 32 százalék

  • Barack: – 68 százalék
  • Alma: – 48 százalék
  • Körte: – 18 százalék
  • Szőlő: + 6,8 százalék
  • Bor: + 7,0 százalék

Állattenyésztés

  • Volumen: + 2,5 százalék
  • Élő állatok: + 2,4 százalék

Állati termékek: + 2,6 százalék

Sertéságazat bővült, de vágósertés ára csökkent a kínálat emelkedése miatt. Szarvasmarha- és baromfitartás volumene enyhén visszaesett.

Termelői ráfordítások

Termelőfelhasználás volumene: –0,6 százalék

Árszínvonal: + 4,2 százalék

Energia és kenőanyag: – 5 százalék

Állatgyógyászat: + 7,3 százalék

Takarmány: + 2 százalék

Jövedelmi mutatók

  • Bruttó hozzáadott érték: + 11 százalék
  • Volumenben: – 8,9 százalék
  • Munkaerő-felhasználás: – 1,7 százalék
  • Termelési tényezők jövedelme: + 11 százalék
  • Vállalkozói jövedelem: + 21 százalék