Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
A nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó árindexe 128 pont lett júniusban, 0,5 százalékkal magasabb a májusinál.
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag –
- növényi olajok,
- gabonatermények,
- húsfélék,
- tejtermékek
- és a cukor
– nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
A mutató tavalyi átlaga 122 pont volt, 2,1 százalékkal alacsonyabb a 2023. évinél.
A FAO gabonaárindexe 1,5 százalékkal csökkent májushoz képest. Ezt elsősorban az okozta, hogy a kukorica ára második hónapja csökken a bőséges argentínai és brazíliai kínálat hatására. Ezzel szemben a búza ára nőtt az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok egyes részein tapasztalt kedvezőtlen időjárás miatt. A rizs nemzetközi ára kissé csökkent.
A növényi olajár-index 2,3 százalékkal emelkedett főként a pálma-, szója- és repceolaj drágulása nyomán. A napraforgóolaj ára csökkent a fekete-tengeri régió javuló terméskilátásainak köszönhetően.
A FAO húsár-indexe júniusban 2,1 százalékkal, történelmi csúcsra emelkedett. Miközben drágult a szarvasmarha-, a sertés- és a juhhús, a baromfihús ára tovább csökkent.
A tejtermékek árát tükröző index júniusban 0,5 százalékkal emelkedett májushoz képest, ezen belül a vaj ára rekordszintre nőtt. A sajtárak a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, míg a tejporok ára csökkent a visszafogott globális kereslet és a bőséges kínálat miatt.
A FAO cukorár-indexe 5,2 százalékkal mérséklődött júniusban havi szinten, a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek föl csökkenést és ezzel 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a mutató. A csökkenést a javuló brazil, indiai és thaiföldi termeléskilátások okozták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram