A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a női tehetségek felkarolására és támogatására mentorprogramokkal, tréningekkel, valamint közösségi lehetőségekkel.
Ha a kutatás-fejlesztésre, informatikára, vagy az autóipar világára gondolunk, jellemzően férfias szakmákat látunk magunk előtt. A pályaválasztás előtt álló fiatal lányok pedig – bár tehetségük és nyitottságuk lenne hozzá – sokszor nem választanak férfiasnak gondolt munkaköröket. Ennek oka a kellő információk hiánya vagy épp a berögzült előítéletek. A Nők a Tudományban Egyesület által indított Lányok Napja országos programsorozat célja, hogy általános iskolás és középiskolás lányok figyelmét felhívja a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai szakmákban rejlő lehetőségekre.
Kapcsolódó
A sokszínűség az innováció motorja: új perspektívákat, tehetséget és kreativitást hoz magával, mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója.
Munkatársaink több mint 30 százaléka nő, és a vezetők közel negyede is a hölgyek közül kerül ki.
Széles körű támogatást nyújtunk azoknak a hölgyeknek, akik karriert szeretnének építeni nálunk, emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a fiatalok minél korábban megismerjék az innováció, a kutatás-fejlesztés izgalmas világát, erről már Bekényi Henrietta, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. HR csoportvezetője beszélt.
A Bosch szerint egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró