Kiskunhalason november 12-én hajnalban járőröztek a rendőrök, amikor egy bolt tulajdonosa integetve megállította őket. Elmondta, hogy valaki alszik az üzletében.
A rendőrök bementek, és valóban találtak bent egy férfit, aki a padlón fekve,
négy teli szatyorral a kezében szundikált. Mint kiderült, betörte az ablakot, így jutott be a boltba, majd miután alaposan „bevásárolt”, elnyomta az álom.
A rendőrök felébresztették, előállították és kihallgatták lopás miatt, majd szabadon távozhatott. Ám nem tanult az esetből:
még aznap délután újra próbálkozott, ezúttal egy másik boltban, ahonnan alkoholt és tisztálkodási szereket vitt el a kabátjába rejtve.
A rendőrök ismét gyorsan elfogták – másodszorra már nem hagyták aludni, őrizetbe vették a 45 éves férfit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta