A 2014-es minimálbérről szóló tárgyalások mielőbbi megkezdését és érdemi reálkereset-emelkedést szeretne a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A konföderáció szövetségi tanácsa állásfoglalásában a minimálbér és a garantált bérminimum esetében egységesen 6 százalékos, illetve a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek. Vagyis azt szeretnék elérni, hogy a kötelező legkisebb bér 104 ezer, a bérminimum 121 ezer forint legyen 2014-ben, és ragaszkodnának ahhoz is, hogy legyen országos bérajánlásról szóló megállapodás. Ismeretes, hogy a Liga Szakszervezetek a közelmúltban 103 390 forintos minimálbért, 120 270 forintos garantált bérminimumot, illetve 4,5 százalékos bérajánlást javasolt 2014-re.
Az MSZOSZ emellett kezdeményezi azt is, hogy a létminimum és a minimálbér nettó összege közötti különbség csökkentése érdekében középtávú felzárkóztatási megállapodás jöjjön létre a szociális partnerek között. A konföderáció szerint csak így csökkenthető a dolgozói szegénység, illetve érhető el, hogy a magyar munka a teljesítmények elismerése mellett értékén legyen megfizetve. Azokban az ágazatokban, ahol veszélyes helyzeteket okozott az alacsony bérek miatti elvándorlás, azonnali béremelést kell megvalósítani.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére