A napokban több hazai sofőr számolt be arról, hogy tinédzserek ugrottak a járművük elé, sőt volt, ahol egyenesen az úttestre feküdtek ki a gyerekek.
Mint megírtuk Magyarországon is egyre gyakoribbak a biztosítói gyakorlatban gyalogos baleseteknek nevezett káresetek, amikor nem jármű okozta a szerencsétlenséget. Tipikusan a járókelők hibájából megvalósul közlekedési baleset, amikor a gyalogos
- figyelmetlenül lelép a járdáról és az autós a kormányt elrántva másnak kárt okoz,
- esetleg a gyermeke körültekintés nélkül kifut az úttestre – és az autós emiatt a kormányt félrerántva – másik járműben okoz kárt,
- vagy a járókelő figyelmetlenül kilép a kerékpársávban szabályosan közlekedő kerékpáros elé, aki elesik, sérülést szenved és a kerékpárban vagy a ruházatában is kár keletkezett.
Az ilyen balesetben jellemzően meg szokták próbálni magát a sérültet felelőssé tenni. Amennyiben viszont az illető rendelkezik olyan lakásbiztosítással, mely tartalmaz felelősségbiztosítási részelemet is, az okozott baleseti jellegű károkat megtéríti a biztosító.
Ön és közveszélyes fiatalok
Az utóbbi napokban több, a járdáról az utcára ugró fiatalról szóló történet látott napvilágot a különböző fórumokon: egy 17. kerületi autós nemrég arról számolt be, hogy váratlanul egy tizenéves kislány ugrott a járműve elé.
Ferihegyi úton az általános iskola előtt kb. 100 méterrel egy 12-14 év körüli kislány gyakorlatilag a kocsim elé ugrott. Szándékosan elém ugrott, szét tárt karral, nevetve. Nem mentem gyorsan, de nyilván satufék volt a mutatvány és egy lábon kihordott infarktus
– idézi a Metropol a nevető kamasz esetét. Később kiderült, hogy a kislányhoz végül mentőt és rendőrt is hívtak a zavart állapota miatt.
Az előbbihez nagyon hasonló történetről adott hírt egy békési sofőr, aki vezetés közben lett figyelmes egy másik jármű alatt, az út közepén fekvő fiatalra . A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte: hozzájuk is érkezett bejelentés a saját maga és a közlekedés biztonságát veszélyeztető fiatalemberről, de mire pár perc múlva kiértek, már nem találtak a helyszínen senkit.
Arat a kaszás a közutakon: a fiatalok körében a közlekedési baleset a leggyakoribb halál ok
A világ országaiban percenként két ember veszti életét az utakon. Az 5–29 éves korosztályban ez számít a leggyakoribb halál oknak.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste