Életkor-ellenőrzést vezet be a kínai online piactér, a Shein, hogy a jövőben távol tartsa a kiskorú felhasználókat a számukra veszélyesnek bizonyuló termékektől.
A lépésre azután szánta el magát a vállalat, hogy novemberben kiskorúnak látszó szexbabákat kezdtek el árusítani a platformon, ami hatalmas felháborodást keltett és azonnal a szabályozó hatóságok kereszttüzébe került – emlékeztet a Politico.
A Shein azóta egy harmadik fél által kifejlesztett megoldást bevezetett a weboldalán, amelyet országonként vezetnek be az EU-ban.
A vállalat hangsúlyozta, hogy minden korhatáros terméket a szigorú életkor-ellenőrzést követően lehet elérnie a vásárlóknak, emellett pedig az Európai Bizottság életkor-ellenőrző alkalmazását is tesztelik.
Most megtudta a Shein, milyen az, amikor nem tud letarolni mindenkit
Nem akarják befogadni a Sheint a párizsi divattal foglalkozó kiskereskedők, akiknek még jól is jött volna az eddig csak webáruházként működő kínai cég botránya a szexbabákkal, de az üzletnek otthont adó áruház vezetője azt mondta, meggyőzte őket a cég azzal, hogy szigorú lépéseket tesznek az ügyben. A helyzet ettől még nem változott, az olcsó ruhák, cipők ott virítanak majd a márkás francia termékek mellett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Zelenszkij hiába kiált zsarolást: az iráni rezsim „nyithatja meg” újra a Barátság vezetéket - mutatjuk a tervet!
Puzsérék nagy dobásra készülnek: Azahriah is színpadra áll a rendszerbontó koncerten
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Elképesztő, mitől félnek leginkább a magyarok – a számok mindent borítanak
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet