Az európai uniós ügyekért felelős miniszter Facebook-bejegyzésében mondta el, Ukrajna Európa legszegényebb országa, hiszen még a háború kitörése előtti, 2020-as adatok alapján is az egy főre eső GDP 3285 euró volt. Ehhez képest Magyarországon ugyanez az érték a négyszerese, 14 370 euró volt – írja az MTI.
Kiemelte az adatok még ennél inkább is riasztóbbak, hiszen minél szegényebb egy tagállam, annál jelentősebb uniós támogatásban részesül.
Az unió a háború kitörése óta legalább 138 milliárd eurós támogatást biztosított Ukrajnának, annak ellenére is, hogy az ország még nem tagja az EU-nak. Az összeg megközelíti az Európai Unió egyéves költségvetését, de ez még nem is tartalmazza az Ukrajna újjáépítéséhez szükséges 500-600 milliárd eurós támogatást.
Az EU költségvetése azonban nem növekszik, emiatt pedig a magyar embereknek járó támogatások jó része Ukrajnába folyik be
– emelte ki Bóka János.
Az európai uniós ügyekért felelős minisztere az Economx legutóbbi, Money Talks’ 25 konferenciáján úgy fogalmazott, jelenleg egy aknamezőn vezet az út az uniós forrásokig. Szerinte a 2021-2027 közötti uniós költségvetésben a mostani értéken számolva valóban van 1200 milliárd euró, azonban az éves uniós GNI mindössze 170-180 milliárdos, az EU saját bevételei pedig az uniós kiadások felét sem fedezik.
A miniszter arra is figyelmeztetett, hogy az új hét éves költségvetési időszak alaposan megváltozik a főösszeg és a finanszírozható területek szempontjából is, így például a kohéziós és agrárpénzek a teljes keret felét teszik ki, szemben a korábbi kétharmaddal. Az EU ezen felül a Next Generation révén 807 milliárd eurós hitelt venne fel, amely másfélszer annyi, mint ami az uniós költségvetésben szerepel.
Bóka János kiemelte, Magyarország 50 milliárd euróhitelt venne fel uniós szinten Ukrajna támogatására, illetve további 150 milliárd euró hitelt védelmi célokra, emiatt a 2025-ös éves költségvetésben a kamatkiadások után 4, 2026-ban 6,5 milliárd eurót kell már fizetni, 2028-ban pedig az éves költségvetés 20 százalékát a kamat- és hitelköltségek viszik el.
Hozzátette, nem elhanyagolhatóak a politikai kockázatok sem, de két célja van a kormányzatnak. Az egyik a források ütemezése, ahol nem lesz nagy megegyezés, nagy bejelentés, de haladnak majd, illetve hosszú távon bebizonyítani, hogy kudarcos startégiának minősüljön a politikai alapon szétosztott források kérdése. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat:
Bóka János: Aknamezőn keresztül vezet az út az uniós forrásokhoz
Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter nyitotta az Economx Money Talks' 25 konferenciát, aki bár bizakodó, hogy megérkeznek az uniós források, ám szerinte az Európai Unió politikai helyzete nem engedi meg a kataklizmát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy 9,45 milliárd eurót nem kapott meg Magyarország az uniós pénzekből.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Elromlik az idő hétvégére, és nem is kicsit

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál
