Az adóhivatal legfrissebb, második negyedéves adóslistáján továbbra is szerepel az énekesként és tévéshow szereplőként ismertté vált Gáspár Győző, viszont lekerült róla felesége, Gáspárné Balla Beáta. A magánszemélyeket összesítő szégyenlistára azok kerülnek fel, akiknek 180 napon keresztül fennálló, 10 millió forintnál nagyobb adótartozásuk van. (Az adóhivatallal korábban nem csak a házaspárnak, hanem Gáspár Győző apjának és sógornőjének is meggyűlt már a baja.)
Gáspár Győző nevére rákeresve a cégnyilvántartásban kiderül, hogy több vállalkozásban is megfordult már az elmúlt években, de jelenleg nincs a nevén működő cég. A keresést ugyanakkor nehezíti, hogy az adószámot és a születési időt 2013 előtt nem kellett feltüntetni a cégadatokban, illetve a showman több lakóhellyel is szerepel a nyilvántartásban. A NAV-listán salgótarjáni lakóhelyű Gáspár Győzőnek a legutóbbi lakcíme a cégadatokban Nógrádmegyer, de be volt már jelentve például Hajdúszoboszlón is.
A Céginfo.hu adataiból az is kiderül, hogy csúfos vége lett azoknak a társaságoknak, amelyekben a celeb megfordult. Érdekesség, hogy a cégek számos bejegyzett tevékenysége között az előadó-művészet mellett ott van a gépjármű-kereskedelem is (Győzike szívesen pózol luxusautókkal, a közelmúltban a Totalcarnak beszélt a sportautók iráni rajongásáról.)
A Romantic együttessel ismertté vált énekes a Romantic-Művészeti Kft.-jét 2004-ben alapította, s 2008-ig a feleségével együtt tulajdonosa is volt a főtevékenységként előadó-művészettel, majd 2006-tól gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásnak. A cég annak a Bangó Attilának a többségi tulajdonába került 2008-ban, aki három évvel később harmadrendű vádlott volt Gáspár Győző és felesége adócsalási perében.
A kft. 2008-ban profilt és nevet is váltott, azóta Romantic-Ingatlaniroda Kft.-ként működik, mérleget azonban nem adott le. Az utolsó mérlege 2006-os (ekkor még Gáspárék a tulajdonosok), az évben mintegy hatmilliós, a megelőző évben pedig 19 milliós nettó árbevétele volt. A cég 2010 óta négyszer váltott tulajdonost, 2011 februárja óta egy ukrán nő nevén van; 2012-ben elindult a kényszer-végelszámolása, 2014-ben pedig a felszámolása - az eljárás még nem zárult le.
Felszámolással szűnt meg a Gáspár Győző által 2006 februárjában 20 milliós alaptőkével alapított Rabafi Kereskedelmi és Produkciós Zrt. Ennek csak rövid ideig, 2007 júliusáig volt tulajdonosa és igazgatósági tagja a fő tevékenységként gépjármű-kereskedelemmel - de például autóalkatrész-kereskedelemmel, filmgyártással és -terjesztéssel, könyvkiadással is - foglalkozó társaságnak. Ezen idő alatt Gáspárné Balla Beáta is tagja volt a zrt. igazgatóságának. Csak Gáspárék távozása után, 2008 márciusában indult adóvégrehajtás a céggel szemben, a következő években kényszer-végelszámolás, majd felszámolás alá került.
Felszámolással szűnt meg 2013-ban az NG Produkciós Kft. is, amelyben 2010-2013-ban volt tag Gáspár Győző. Az előadó-művészettel - és egyebek kellett járműkereskedelemmel és -kölcsönzéssel is - foglalkozó cégnek csak két hónapig volt ügyvezetője a showman, őt az az Erdélyi József követte a poszton, aki székhelyszolgáltatással, illetve nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások átvételével foglalkozik. A kft. székhelye is átkerült 2010 augusztusában a "tatabányai cégtemető" címére, neve pedig más cégtemetős vállalkozásokhoz lett hasonló: Mecsboksz 100830 Sóickudorp Kft. A felszámolását fizetésképtelenség miatt 2011 júniusában rendelte el a bíróság. A tevékenységéről nem érhetők el mérlegadatok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Öldöklő harc indul az egyre szűkösebben mért állami férőhelyekért

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
