Brazil reklámguru magyar atillában

Magyar dolmányba öltözött fiúk és népviseletbe öltözött lányok szambáztak Sao Paulóban idén februárban. A hagyományos karnevál legnagyobb meglepetését talán ők, a Rosas de Ouro szambaiskola növendékei jelentették, hiszen egy távoli ország jelképeit, zenéjét és viseletét mutatták be. A tisztelgés azonban nemcsak és elsősorban hazánknak, hanem Brazília egyik legismertebb showmanjének − és milliomosának −, Roberto Justusnak szólt. A második generációs magyar üzletember neve és karrierje eddig teljesen ismeretlen volt a hazai olvasók előtt. A 100 leggazdagabb kérdéseire azonban szívesen válaszolt.

− Szülei Budapestről érkeztek Brazíliába a második világháború után. Hány szót tud magyarul, egyáltalán használta-e szülei anyanyelvét?

− Otthon gyermekkoromban mindig magyarul beszéltünk, úgyis mondhatom, hogy a hivatalos nyelv a magyar volt. Szüleim mindig nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy kapcsolatban maradjak az óhaza kultúrájával, elsősorban a nyelven keresztül. Édesapámmal a mai napig magyarul beszélünk.

− És gondolom, a magyar konyhaművészet sem maradhatott ki?

− Persze hogy nem. A magyar ételeket ma is nagyon szeretem. Édesanyám specialitása a gulyásleves és a paprikás csirke volt. Mindkettő gyermekkorom kedvencei közé tartozott. Amikor meglátogattuk Magyarországot − és ez jó néhány alkalommal megtörtént −, mindig kihasználtam a lehetőséget, hogy megkóstoljak más magyar ételkülönlegességet is.

− Az ön családi neve, Justus a magyar irodalomkedvelők számára különös jelentőséggel bír, hiszen Justus Pál költő, lapszerkesztő, műfordító és ismert politikus volt. Netán családi, rokoni kapcsolatban álltak?

− Bár a családom nagy része a világ négy égtája felé szóródott szét, még most is élnek rokonaim Magyarországon, akikkel tartjuk a kapcsolatot. Persze ez a kapcsolat sokkal erősebb volt gyermekkoromban, mint most felnőttként. Sajnos az utóbbi időben nem tudtam Magyarországra utazni és találkozni velük, de a kérdésére válaszolva, Justus Pál édesapám unokatestvére volt.

− Sokak meglepetésére idén februárban a Sao Pauló-i karneválon magyar nemzeti jelképeket, így például koronát vittek a felvonulók, akiknek egy része magyar nemzeti viseletben szambázta végig a karnevált. Úgy hírlik, hogy ezt ön finanszírozta. Mi volt ezzel a célja?

− Először is pontosítanom kell. Nem én támogattam ezt a magyar felvonulást. Éppen ellenkezőleg, ez egyfajta tisztelgés volt, amit rajongóimtól, tisztelőimtől kaptam. Egészen meghatódtam, mikor Angelina Vasílió, a Rosas de Ouro szambaiskola elnöke közölte velem, hogy ilyen módon kívánnak tisztelegni előttem. Ez az iskola egyébként Brazília egyik legelismertebb ilyen intézménye, és a karneválon való megjelenésük, fellépésük nagy örömöt okozott nekem. Egészen elképesztő volt, hogy az iskola hallgatói és tanárai mellett 40 ezer ember énekelt és köszöntött engem. Az itteni hagyományoknak megfelelően életem történetét foglalták dalba onnantól kezdve, hogy szüleim, Lídia és János megérkeztek Brazíliába, odáig, hogy mit mondtam legújabb televíziós showműsoromban...

− Akkor most ön brazilnak vagy inkább büszke magyarnak tartja magát?

− Ez nem lehet kérdéses, büszke vagyok arra, hogy brazil vagyok, imádom ezt az országot, ahol születtem, ahol felnőttem, ahol felépítettem a karrieremet, ahol nagyszerű barátokat találtam és ahol csodálatos gyermekeim születtek. De emellett nagyon büszke vagyok a magyarságomra is. Magyarország iránt végtelen szeretetet érzek, éppen úgy, ahogy a szüleimet szeretem, akik ott, Európa közepén látták meg a napvilágot.

− És az ön gyermekei is így vannak ezzel?

− Idősebb gyermekeimnek lehetőségük volt arra, hogy jobban megismerjék a szüleimet, ők sokkal közelebb vannak a magyar kultúrához, mint a fiatalabbak.

− Ön a nagyon gazdag brazilok közé tartozik. Rajta van a Forbes brazíliai listáján?

− Nana, ez nem egészen így van! Hála istennek igen tehetős vagyok, és jómódban élek, de nem jegyeznek a brazil milliárdosok toplistáján.

− Mikor és hogyan kereste az első millióját?

− Még harmincéves sem voltam, amikor az első millióm "megszületett". 1981-ben, 24 évesen úgy döntöttem, hogy elhagyom a családi üzletet és a magam útján járom. Egy kis hirdetési ügynökségnél lettem partner, és az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy ez nagyszerű választás volt. Három évtizedet töltöttem a brazil reklámszakmában, amelynek jelenleg az egyik meghatározó szereplője vagyok.

− De ön nemcsak egy reklámcéget, hanem egy valóságos médiabirodalmat épített Brazíliában. Mekkorát?

− Büszkén mondhatom, hogy a Newcomm Group az ország legnagyobb kommunikációs csoportja, és a világ vezető kommunikációs csoportjának, a WPP-nek a része. Persze ez sem a semmiből született: 18 évet töltöttem partnerként az egyik legjelentősebb brazil hirdetési ügynökségnél a 80-as és 90-es években, de ezt követően úgy éreztem, hogy más irányba kell menni. 1998-ban alapítottam meg a Newcomm ügynökséget. Ez aztán minden várakozásomat felülmúlva három év alatt piacvezető lett és azóta tartja ezt a pozícióját.

− Ez így nagyon szépnek tűnik, talán túl szépnek is. Mi volt legnagyobb bukása?

− Vállalkozóként sokszor kellett szembenéznem frusztráló helyzetekkel. De ezeket nem igazán nagy bukásnak, sokkal inkább motivációnak tekintettem, hogy új és sikeres lehetőségek felé kormányozzam a cég hajóját.

− Itt, Európában és Magyarországon is a sikeres üzletemberek egy része azt gondolja, hogy képességei és sikerei arra is determinálják, hogy politikus legyen belőlük. Önt nem kísértette meg ez az érzés?

Justus Pál

1915 és 1923 között a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumba járt, ahol tanulmányait végig jó és jeles eredménnyel végezte. 1924 és 1927 között Bolognában és Párizsban bölcsészetet tanult. Ebben az időszakban Károlyi Mihállyal és Basch Viktorral megalakították az Emberi Jogok Ligája magyar tagozatát. 1925-től tagja volt az MSZDP-nek, hazatérése után tagja lett Kassák Lajos Munka-körének, innen 1930-ban kizárták, mert az irodalmi kulturális tevékenység mellett politikai aktivitást is szorgalmazott. Kassák hatása versei tartalmában és formájában is érzékelhető, ugyanakkor messze nem nevezhető Kassák-epigonnak. Elméleti felkészültsége révén az MSZDP egyik meghatározó ideológusa volt, 1929-ben szocialista diákmozgalmat alapított. 1934−1936 között Bécsben, Berlinben és Párizsban élt. Hazatérése után, 1944-ig bank- és magántisztviselő volt. A munka mellett aktív tagként működött az MSZDP-ben. 1943 és 1944 között a párt értelmiségi csoportjának egyik vezetője volt. Számos közgazdasági és politikai tanulmánya jelent meg, jelentős a politikai ismeretterjesztő füzeteinek száma. Tagja volt a Marx−Engels válogatott műveit fordító, kiadó Mónus Illés vezette vállalkozásnak, a kötet előszavát is ő írta. A háború alatt munkatáborba (Bor) vitték. Innen megszökött és Tito partizánjaihoz csatlakozott. A felszabaduláskor Temesváron tartózkodott és az újraindult Szabad Szó munkatársa lett. 1945-ben az SZDP központi vezetőségének tagja, agitációs és propagandaosztályának vezetője, a Szocializmus című lap szerkesztője lett. 1945 áprilisában beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és a Rajk-per nyolcadrendű vádlottjaként életfogytiglani büntetést szabtak ki rá. A Rajk-pert a desztalinizáció jegyében újratárgyalták és felmentették; 1955. november 29-én szabadult. 1956. szeptember 27-én rehabilitálták, így visszatérhetett az irodalmi életbe, ahol a Corvina Kiadó szerkesztőjeként dolgozott, miközben a korszak egyik legnagyobb tekintélyű prózai fordítójává (magyarról idegen nyelvre és idegenről magyarra egyaránt) nőtte ki magát. (Wikipédia.)

− Az elmúlt években jó néhány felkérést kaptam különböző oldalról és pártoktól, hogy lépjek be a politika bűvkörébe, de tekintve, hogy túlságosan beágyazódtam a média világába − egyebek mellett mint tévés műsorvezető és médiacég-tulajdonos −, jobbnak láttam és látom távol maradni ettől az "univerzumtól".

− Ha nem a politika, akkor mi a hobbija?

− Imádok teniszezni, ennek a sportnak kora gyermekkorom óta rabja vagyok. Hetente kétszer-háromszor játszom.

− Mi a kedvenc autója? Netán old timereket gyűjt? És hol tölti szabadságát?

− Az autó valóban a másik nagy szenvedélyem. A Porschét, a BMW-t és a Mercedest nagyon szeretem, ezeket gyűjtöm is... és persze imádok utazni és megismerni más országokat. Amikor megtehetem, elugrok Miamiba, ahol van egy lakásunk. Hétvégeken pedig nincs nagyobb élvezet annál, mint hogy a családommal − feleségemmel, Ticiannával és a gyermekeimmel − élvezzük a vidéki életet a Sao Paulo melletti farmunkon.

− Kik a legjobb barátai? A világsajtóból ismerünk jó néhány nagyon gazdag brazil üzletembert, így például Carlos Slimt vagy a szintén Sao Paulóban élő magyar "henteskirályt", Wessel Istvánt. Velük is találkozik rendszeresen?

− Brazil barátaim között nagyon sok sikeres vállalkozó van, és velük, valamint jó néhány latin-amerikai üzletemberrel gyakran találkozom, akár itt, a kontinensen, akár New Yorkban.

− Európai üzleti kapcsolatai is vannak?

− Igen, ahogy említettem a brit WPP Group partnere vagyok, és ennek alapítója, Martin Sorrell is jó barátom.

− Tervezi, hogy Magyarországra utazik, akár azért, hogy a családi gyökereket, a családi hátteret felkutassa?

− A magyarországi látogatás mindig a terveim között szerepel, és ahogy említettem az interjú elején, most is sok rokonom él az országban, akiket nagyon szeretnék ismét látni...

Roberto Justus a Mackenzie Egyetemen végzett üzleti tanulmányok szakon. Első cége a Fischer, Justus−Y and R volt, amelyet 1985-ben alapított társaival. Négy évre rá már Brazília első tíz reklámügynöksége közt tartották számon a társaságot, amely Venezuelában és Argentínában is terjeszkedett. A Newcomm ügynökséget 1998-ban alapította hat vállalkozás összevonásával. Kezdetben a multinacionális Bates reklámcéggel működött együtt, majd 2004-től a WPP partnere lett. Justus a Newcomm elnök-vezérigazgatói posztját is betölti, de emellett egy sor népszerű talkshow házigazdája. Az év reklámembere kitüntető címet 1997-ben kapta meg, Az év marketingembere címmel pedig 2004-ben ismerték el munkásságát.

 

A megrögzött vevő

A londoni Regents Park közelében lévő impozáns hotel előtt magyar zászlót is lenget a szél. Az ottani Danubius Hotel ugyanis a magyar szállodalánc tagja, amelynek tulajdonosa Sir Bernard Schreier, aki 95. életévében is aktívan irányítja Közép-Európa egyik legnagyobb hotelláncát. Saját szállodájában él, és ma már ritkán utazik. A Regents Hotel előtt ezüstmetál Bentley áll, amelyben sofőr áll az örökifjú üzletember rendelkezésére. Sir Bernard a karácsonyi ünnepeket Budapesten, ezen belül is kedvenc éttermében, a Gundelban tölti. A céget − tragikusan elhunyt fia helyett − fokozatosan adja át unokájának, Alexeinek. Bernard Schreier kerüli a nyilvánosságot − hosszú évek óta nem adott interjút, most azonban már unokájával együtt válaszolt kérdéseinkre a londoni Danubius Hotels Regents Parkban.


− Egy munkagép-képviselettel jelent meg a magyar piacon 1991-ben. Mi vonzotta ebbe az országba?

− Valóban, a Caterpillar munkagépeket képviseltem több országban, és a rendszerváltás után ők kértek fel, hogy vegyem át és irányítsam a magyarországi céget. Bár korábban alig volt kapcsolatom magyarországi vállalkozásokkal, éreztem, hogy az ország jelentős fejlődés előtt áll, ezért igent mondtam a felkérésre. Persze ez csak a kezdet volt, cégem, a CP Holdings azóta egy sor vállalatot vásárolt meg.

− Négy évre rá megvette a Danubiust. Erre is rábeszélték?

− Igen, mert eredetileg az amerikai GE vásárolta meg a szállodaláncot, pontosabban a privatizáció során ők kínáltak többet a cégért. A "csomagban" felajánlott hotellánchoz akkor még csak hét szálloda tartozott, és az amerikai befektetőnél én öt százalékkal kevesebbet akartam adni. Tudomásul vettem, hogy vesztettem, de néhány hónappal később felhívott az akkor befektetési bankárként tevékenykedő Simor András, és megkérdezte, hogy érdekel-e még a lánc, mert el tudják fogadni az ajánlatomat. Így lettem fokozatosan a Danubius tulajdonosa.

− Akkor már túl volt a hetvenedik életévén, és azonnal nekilátott a terjeszkedésnek. Úgy tudom, másfél évtizeden át nem vett ki osztalékot a cégből, mert mindent visszaforgatott fejlesztésekre. Így visszanézve, elégedett a Danubius eddigi teljesítményével?

− Soha nem vagyok elégedett − vagy ha igen, akkor sem mutatom.

− Az elmúlt években, még a válság előtt voltak ajánlatok a hotelláncra? Mennyiért adta volna el?

− Állandóan vannak kérői a Danubiusnak, még most is kapok ajánlatokat, de nem adom el. Sosem adok el, mert én megrögzött vevő vagyok! A CP Holdings családi cég, amelyet fiam tragikus halála után unokám visz majd tovább, együtt építjük, amit elkezdtem.

− A magyarországi befektetések ékköve sokak szerint a Gundel étterem. Ezt miért vette meg?

− Ronald Lauder amerikai milliárdos egy ebéden vetette fel, hogy eladná nekem a patinás éttermet. Nagyon megtetszett az ötlet, mert szeretem a Gundelt, igazán különleges helynek tartom. Sajnos most sem megy olyan jól, mint szeretném. Az étteremmel minden rendben van, hiszen továbbra is a főváros egyik legpatinásabb helye, de a rendezvényszervezés már nem termel olyan bevételt, mint pár évvel ezelőtt. A Gundel vezetését a korábbi londoni magyar nagykövetre, Alföldi Tádéra bíztam, és ennek már van eredménye: kávéházat nyitottunk a Ferihegyi reptéren és hamarosan a közeli állatkertben is ezt tervezzük.

− A térségben merre akar tovább terjeszkedni?

− Szerbiában tárgyalunk egy hotellánc átvételéről, erről másfél éve folynak a megbeszélések a szerb kormánnyal, de egyelőre nem sikerült lezárni az üzletet.

− Tudtommal nagyon kevés jó szálloda van a szerbiai nagyvárosokban, főleg nem négy- vagy ötcsillagos hotelok, és ráadásul nem is állami kézben.

− Ez igaz, de elsősorban gyógyszállodákat akarunk venni és ezeket fejleszteni. Ezek főleg vidéken találhatók, és van bennük fantázia.

− És Magyarországon mit tervez?

− Az egészségturizmusban továbbra is nagy lehetőséget látok. Ezt kellene továbbfejleszteni és ezzel egy időben Budapest vonzerejét növelni. A magyar kormánynak sokkal többet kellene tennie azért, hogy a főváros vonzó célpont legyen a külföldi turisták számára. Budapest csodaszép, gazdag a kulturális kínálat, remek fürdők vannak, mégis alacsonyak a szobaárak és kevés a minőségi turista. Márpedig Budapest legalább olyan szép, mint Bécs...

− Kicsit furcsa, hogy ön Budapestről terjeszkedett London felé, és nem fordítva, ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk. Meglévő szállodája, a Danubius Regents Park mellé tervez venni többet is?

− Ha jó lehetőség kínálkozik, akkor igen. Az ingatlanpiac itt is válságban van. Bár a londoni olimpia miatt emelkedtek a szobaárak és a telítettség is, de most is vannak eladó hotelok a brit fővárosban.  Ami már biztos: két éven belül megnyílik a Danubius első spa hotelja Buxtonban. A Londonhoz közeli, a híres Lake District közelében található patinás fürdővárosban megvettünk egy kis szállodát, amit hamarosan wellness-szállóvá alakítunk. Itt még nem olyan fejlett a fürdőkultúra, mint a kontinensen, ezért a brit középosztályt is be kell vezetni a gyógyvízkultúrába − erre teszünk kísérletet.

− Nagy tervei voltak a budapesti Népszigetre álmodott Álomszigettel is. Ide az MKB Bankkal és egy izraeli befektetőcéggel szórakoztató-központokat, kaszinót, hotelokat, kikötőt terveztek. Mi lesz ezzel?

− Harmadrészben szálltam be a projektbe, de négy évvel ezelőtt végül eladtam a tulajdonrészemet, mert úgy éreztem, hogy ez a beruházás túl grandiózus nekem. Bár korábban a magyar vagyonkezelő szervezet két ingatlant kínált az üzletrészemért, végül mégis Moti Sizzer vásárolta meg. Először 20 millió dollárért akartam eladni a részesedésemet, de végül 12 millióért vette meg.

Sir Bernard Schreier

Az Ausztriában született üzletembert − bár rokoni szálak nem fűzik hazánkhoz − sokan magyarnak tartják. A gépészmérnöki végzettséggel rendelkező Schreier 1955-től Londonban él. Hosszú és sikeres karrierjének állomásairól nem sokat tudni − csupán az biztos, hogy Izraelben és Afrikában ma is jelentős érdekeltségei vannak. II. Erzsébet királynő 2000-ben lovaggá ütötte, attól kezdve Sir Bernard. Fiát tragikus körülmények között 1998-ban veszítette el − tervei szerint ő vette volna át a cégeket összefogó CP Holdings irányítását. Egy lánya és nyolc unokája van, közülük a 29 éves Alexei társ-vezérigazgatóként vesz részt a cég vezetésében.

− Nem bánja, hogy a Danubius nem lesz része ennek az igazán nagyszerű projektnek?

− Egyáltalán nem, mert amúgy sem vonzódom a kaszinókhoz. Korábban a láncunkhoz tartozó két hotelban, a Hiltonban és a Béke Hotelban is működtek kaszinók, de ezeket már évekkel ezelőtt bezártuk. Gyermekkoromban Ausztriában több olyan emberrel találkoztam, akik majdnem mindenüket elvesztették, ezért soha nem volt szimpatikus számomra a szerencsejáték. Tudom, hogy nagy pénz van benne, de ez sohasem ingatott meg, nem szeretem a kaszinók világát. Én amúgy sem az azonnali anyagi hasznot nézem, hanem a jövőt. A befektetésnek ugyanis nem holnap, hanem az elkövetkező években, netán évtizedekben kell megtérülnie. Ha valamiben fantáziát látok, akkor nem bánom, ha csak tíz év múlva fordul termőre a beruházás...

− Milyen egyéb befektetései vannak most a Danubiuson kívül?

− Az ingatlanpiac és a turizmus mindig is érdekelt, de a telekommunikációban is ott vagyunk a CP Holdingsszal. Afrikában, ezen belül is Kenyában és Algériában a telekommunikációs infrastruktúra kiépítésében vettünk részt, de a helyi agrárszektorban is vannak befektetéseink.

− Milyen részét képezi ez a CP Holdingsnak?

− Árbevételünk körülbelül negyedét teszi ki, vagyis meglehetősen komoly bevételi forrás.

− Mibe fektetne, ha most harmincéves lenne?

− Jó kérdés, ezen még nem gondolkodtam. Mivel semmit sem bántam meg az elmúlt évtizedekből, talán most is a szállodaipar lenne az, ahová a pénzemet tenném.

− Mit szeret leginkább a magyarokban?

− A temperamentumot, és azt, hogy nagyon talpraesettek. Nagy szerencsém volt, mert az elmúlt másfél évtizedben a Danubius menedzsmentjében jó partnerekre találtam.

− Hány tanácsadóval dolgozik? Kikre hallgat?

− Több ezer tanácsadóm van világszerte, mert minden véleményt meghallgatok. Aki csak magában hisz, az biztos, hogy előbb-utóbb elbukik.