Szolnokon eddig közel 20 milliárd forintnyi tőke telepedett le (Kimaradt!!!)
Budapesttől mintegy 100 kilométerre keletre, a Tisza és a Zagyva találkozásánál, az Alföld vízi, szárazföldi és vasúti csomópontjában fekszik Szolnok. Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyének lakossága 78 ezer fő. A város gazdasága a külföldi tőke jóvoltából elsősorban a kereskedelem és szolgáltatás terén fejlődött az utóbbi időben - mondta a NAPI Gazdaságnak Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. A település ipari parkkal is rendelkezik, melybe az első termelő beruházók 2003 tavaszán települhetnek be.
Szolnok, az ország 11. legnépesebb városa gazdasági, kulturális, idegenforgalmi, oktatási és egészségügyi központ egyben. Mindez többek között arra vezethető vissza, hogy a település közlekedési adottságai kiválóak. Néhány évvel ezelőtt példátlan mértékben alakult át Szolnok gazdasága. Több jelentős, korábban meghatározó nagyvállalat, illetve azok jogutódjai részben felszámolásra, részben leépítésre kerültek, néhány pedig átalakult formában, profiltisztítással működik tovább - tudtuk meg Szalay Ferenctől. Így vesztett korábbi jelentőségéből a szolnoki olajipar, vegyipar, mezőgazdasági gépgyártás. Megőrizte jelentőségét azonban az élelmiszer feldolgozó ipar, a papírgyártás, a vasúti járműjavítás, a fakitermelés és feldolgozás, a vegyipar és gyógyszeripar. Az újonnan letelepülő vállalkozások elsősorban külföldi működő tőkét hoztak a városba, első hullámban a kereskedelem és a szolgáltatás területén. Megnyílt többek között egy McDonald's étterem, az Interspar hipermarket áruháza, míg a jövő hónapban adják át a Szolnok Plazat. Jövőre kezdődik meg a Cora áruház építése a városban. A termelő beruházások területén a francia Le Belier autóalkatrész-megmunkáló gyára, valamint a Derula Kft. fafeldolgozó üzeme volt az elsők között. Az eddig végrhajtott fejlesztések, beruházások eredményeként közel 20 milliárd forint értékű tőke telepedett meg a városban és már eddig is mintegy ezer új munkahely létesült. Ezzel együtt erősödött a helyi kis- és középvállalatok szerepe, melyek közül a termelő beruházások, a kereskedelmi és szolgáltató cégek hasonló arányban növekedtek.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a település ipari-gazdasági nővekedése érdekében új ipari struktúrák befogadására alkalmas iparterület, Ipari Park kialakítását határozta el. Az Ipari Parkkal párhuzamosan szeretnének kiépíteni egy logisztikai szolgáltató hálózatot, amelynek egyik legnagyobb versenyelőnye a Szolnokon meglévő négy áruforgalmi csatorna. Ezek közé tartozik a Szolnokot Budapesttel összekötő 4. számú főút, egy észak-déli és nyugat-keleti irányú belföldi és nemzetközi vasútvonal, amelyhez egy korszerű személy- és teherpályaudvar kapcsolódik, a Tisza vízi útja, amely biztosítja a folyami szállítás lehetőségét a 650-1000 tonnás hajók számára, valamint a város 200 hektáros füves sportrepülőtere, amely kis gépek fogadására alkalmas. Ezen felül a légi közlekedésre a Magyar Honvédség üzemeltetésében lévő, tervek szerint közös katonai és polgári hasznosítású katonai repülőtere ad lehetőséget. Szolnok kiépített iparvágányrendszerrel is rendelkezik, amely a teherpályaudvart köti össze a Déli-iparterületeken elhelyezkedő vállalatokkal és a leendő Ipari Parkkal. Utóbbi megvalósításának feladatait a Szolnoki Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Kft. látja el, amely 1999-ben nyerte el az ipari park címet. A cég egyébként a helyi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában van. Az Ipari Park cím mintegy 154,8 hektárra szól, ám ebből 33,4 hektáros területen már különféle cégek - nem ipari park jelleggel - működnek. A zöldmezős beruházásként kialakítandó park területéből 39 hektár a helyi önkormányzaté, míg 82,4 hektár az ÁPV Rt. kezelésében van. Az összesen 121,4 hektáros terület infrastruktúrával és közművekkel csak részben ellátott, melynek kiépítését három lépésben tervezi az önkormányzat. Ebből az első lépcsőben megvalósítandó 39,2 hektáros terület tervei elkészültek, melyhez a forrásokat GM és Phare pályázatok útján kívánja biztosítani a helyhatóság. Így mintegy 1,3 milliárd forintnyi fejlesztésre lenne lehetőség. Az utak, közművek kiépítésére és a terület belvíz-mentesítésére a kedvező pályázati döntések után, 2002. második felében kerülhet sor. Ennek megfelelően az első termelő beruházások 2003 tavaszán települhetnek be az ipari parkba.
Szolnok gazdaságának fejlődését mutatja a helyi adóbevételek alakulása is. Amíg 1999-ben 1,9 millió, tavaly 2,1 millió forint iparűzési adó bevételre tett szert az önkormányzat, addig az idei terv 2,35 millió forintról szól. Tavaly, illetve az idén mintegy 300 millió forint értékben épültek új utak Szolnokon, illetve három közlekedési csomópont átépítésével új közlekedési rend alakul ki a városban, amely lehetővé teszi a Kossuth tér teljes átalakítását. Az elmúlt évek árvizei után nagyütemű gátépítési munkák zajlottak le a településen. Megépült a felszíni vízmű, a csúcstechnológián alapuló szennyvíztisztító telep is, ugyanakkor hamarosan eléri a 100 százalékos kiépítettséget a csatorna hálózat kiépítettsége. Hamarosan elkezdődhet a Holt-Tiszai tartalék ivóvízbázis kialakítása, valamint a kétpói kistérségi hulladéklerakó kialakítása, amely Szolnok koordinálásával épül, közel 2 milliárd forint ISPA támogatással. Az önkormányzati beruházásokhoz jelentős állami, illetve területfejlesztési pályázatokat nyert a város, mintegy 10 milliárd forint értékben. Idén megújul még a Művésztelep és a Városi Sportcsarnok, utóbbi felújítása és átalakítása már megkezdődött. Sor kerül a megyei kórház új műtősblokkjának megépítésére, amelyre a saját forrásokon kívűl szinten pályázati pénzeket használ fel a helyhatóság.
Szolnokon elmozdulás figyelhető meg a lakáspiacon is. Az OTP Ingatlanfejlesztő Rt. által épített új lakópark mellett több társasház épült, illetve a belvárosi foghíjtelkek beépítése is zajlik. Így a belvárosi részben a szabad telkek száma minimálisra csökkent, a kertvárosi övezetekben azonban vannak még építési lehetőségek. Az önkormányzat nemrég Szandaszőlősön értékesített egy 200 lakás építésére alkalmas területet. A helyhatóság bérlakás állománya hosszú idő óta először bővül újonnan épített otthonokkal, idén 72 lakást adnak át. A lakásárak Szolnokon elég változatos képet mutatnak. A lakótelepeken 70-80 ezer forintot kérnek a lakások négyzetméteréért, ugyanakkor a belvárosi összkomfortos társasházak 88-105 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát. A jobb állapotú családi házak négyzetméteréért ugyanakkor 85-95 ezer forintot kérnek tulajdonosaik.
Egyedülálló természeti adottságú a város szerves részeként működő, az élő Tisza által félig átölelt Tiszaliget, melyben sportkomplexum, valamint üdülő- és oktatási intézmények kaptak helyet. Ebben a több hektáros zöld ligetben számos gyógyhatású termálkút is található, amelyek csak részben kihasználtak. Az itt feltörő termálvíz kiválóan alkalmas több betegség enyhítésére, ezért a település egy termál-szálló építését tervezi ide, melyhez befektetőket keres.
A közművelődési alapfeladatot elsősorban az önkormányzati támogatással működő Városi Művelődési és Zenei Központ KHT látja el, amelynek épülete alkalmas előadások, koncertek, konferenciák, kiállítások megrendezésére. Az országosan is ismert Szolnoki Szigligeti Színház és a Szolnoki Művésztelep sem nélkülözi a helyi és a régió vállalatainak, gazdaságának támogatását.
Hofmeister Zoltán
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.