A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,57 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,93 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,10 százalékos pluszban indította a kereskedést.
A kínai kereskedelmi minisztérium békülékenyebb hangvételű közleménye, illetve a mexikói külügyminiszter optimista nyilatkozata némileg csillapította a befektetők globális kereskedelmi félelmeit, és az előző napi mélyrepülés után a nyitásban felpattantak a technológiai részvények is.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is jó a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,31 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,56 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1235 dollárt adtak, 0,07 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 108,19 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,41 százalékos mínuszban, 61,03 dolláron, míg a júliusi szállítású WTI 0,09 százalékos veszteségben, 53,20 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,01 százalékkal, 1327,75 dollárra csökkent.
Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,02 százalékkal, 24 819,78 pontra emelkedett, míg az S&P 500-as mutató 0,28 százalékkal, 2744,45 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,61 százalékkal, 7333,02 pontra süllyedt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt
