A Bloomberg a Massachusettsi Műszaki Főiskola (MIT) szakemberei augusztus elején publikálták kutatási eredményeiket, amelyek arról szólnak, hogy milyen típusú befektetők hajlamosak a leginkább pánikszerű részvényeladásra – idézi a tanulmányt a G7.
Az MIT kutatói közel 300 ezer amerikai háztartás több mint 650 ezer értékpapírszámlájának utóbbi évekbeli történetét tekintették át, és azt minősítették pánikszerű eladásnak, amikor egy hónapon belül a háztartás értékpapírjainak állománya legalább 90 százalékkal csökken, minimum felerészben a részvények eladása miatt.
Kapcsolódó
Az eredmények szerint a tőzsdei lejtmenetek során az átlagosnál hajlamosabb a pánikszerű eladásra, aki
- férfi,
- 45 évnél idősebb,
- házas,
- több függősége van, és
- aki azt állítja magáról, hogy sok tapasztalata, mélyreható tudása van a befektetések terén.
A pánikszerűen meghozott eladási döntések egy válság esetén megvédhetik a befektetőket a veszteségek egy részétől, ugyanakkor az ilyen befektetők azt követően gyakran túl sokat várnak azzal, hogy újra a részvénypiacra merészkedjenek. Azaz csak akkor vásárolnak, amikor a potenciálisan elérhető nyereség egy tekintélyes részéről már lemaradtak.
A kutatók azt írják, hogy létrehoztak egy olyan modellt, amelynek segítségével egy hónappal az események előtt képesek megjósolni a pánikszerű eladásokat. Ha ez valóban így van, az a befektetési tanácsadók számára nagyon hasznos lehet, hiszen munkájuk egyik legnehezebb része, hogy piaci lejtmenetek idején meggyőzzék ügyfeleiket: ha hosszú távra – például távoli nyugdíjas éveikre – fektetnek be, akkor ne adják el jó minőségű részvényeiket a pillanatnyi félelmeik miatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól