2007-ben lényegesen rosszabb teljesítményre számíthatunk, elsősorban az egészségügyi tárca és a kormány intézkedései miatt, amelyek a magyar gyógyszeripar ellehetetlenülése irányába hatnak - mondta a vezérigazgató. A magyar gyógyszerpiacon 2006-ban 11 százalékkal esett vissza a forgalom, idén további jelentős visszaesés várható, amelynek mértéke elérheti akár a 20 százalékot is. (Megfigyelők szerint ez azt is jelenti, hogy a 36,2 milliárdos idei forgalom után legfeljebb 30 milliárdra számíthat a Richter a magyar piacon.) A gyógyszerpiacot legérzékenyebben érintő negatív változás a gyógyszer-gazdaságossági törvény. Ennek hatásai közül a vezérigazgató kiemelte, hogy a cég 4 milliárd forint körüli befizetést vár, illetve csak az orvoslátogatók regisztrációs díja 700 millió forinttal csökkenti a várható eredményt. A vizit- és receptdíj hatásának becslése egyelőre nem lehetséges. A többi piacon sem várható a tavalyi forgalomnövekedés megismétlése. Az USA piacon a tavalyi 27 százalékos növekedés után tartani lehet a 2006-os szintet. A FÁK piacon szintén, mivel a DLO program gondjai miatt a 39 millió dolláros tavalyi DLO bevételek helyett idén 14 millió dolláros bevétel várható. Egyedül az Európai Uniós piacon várható a forgalom 10 százalékot elérő növekedése. Bár összesített számot a vezérigazgató nem mondott, mindezek alapján megfigyelőknek az a benyomásuk, hogy a 2007-es nettó eredménycsökkenés akár 10-15 százalékos is lehet - figyelembe véve azt is, hogy a 4 százalékos szolidaritási adó - a K+F utáni kedvezmény miatt - valójában 3 százalékos kiadást jelent a társaságnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!