A piacon egyébként nem sok minden történt. A reggeli, a dollár helyettesítésével kapcsolatos híresztelések a dollár gyengülésével párhuzamosan némi erősödést hoztak a feltörekvők piacán. A szintén reggel publikált, a vártnál sokkal borúsabb képet mutató magyar ipari termelési adat ugyan nem okozott nagy mozgást a devizapiacon, de a kereskedő szerint tovább vezető következményei között akár a fellendülési pálya felülvizsgálata, és a kamatcsökkentéssel kapcsolatos spekulációk erősödése is várható. Az euró/forint tekintetében továbbra is a 270 körüli, fölötti szinteket tartanánk reálisnak - teszi hozzá a kereskedő.
A kereskedő várakozásai szerint némi divergencia lesz tapasztalható az értékpapír- és a devizapiacok mozgásában a következő időkben, vagyis, míg a tőzsdéken maradhat a kedvező hangulat, addig a devizapiacon rövid távon gyengülés jöhet. A meglepő ausztrál kamatemelés kapcsán Ruzsonyi Ákos azt mondta, Ázsia lehet a monetáris szigorítás következő helyszíne, Európa és az USA kapcsán viszont egyelőre a távolabbi jövőbe vész ennek lehetősége. Ezzel együtt a piac várja az ECB csütörtöki kamatdöntő ülését, illetve az azután következő Trichet-kommentet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
