A lakossági állampapírok esetében szeptembertől új konstrukció bevezetésén gondolkodunk – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a héten. A magyarázat egyszerű:

Mert a lakosságot meg akarjuk tartani a finanszírozásban.

Új konstrukció belengetése nem meglepetés, annak ellenére sem, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) első féléves számai alapján a finanszírozás időarányosan túlteljesült, az állam terven felül bocsátott ki devizakötvényeket, ráadásul a lakossági állampapírpiac nem a legolcsóbb formája a forrásbevonásnak. 

Mégis figyelmeztető jel lehetett, hogy a félév végi adatok alapján 48 ezer lakossági megtakarító teljesen lenullázta a kincstárnál vezetett állampapír számláját, vagyis, a korábban tartott kötvényeket eladta és nem vásárolt helyette újakat. 

A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az új lakossági állampapír konstrukció összeállításakor minden bizonnyal támaszkodni fog arra a felmérésre, amely a lakossági állampapír-befektetők prioritását vizsgálta. Ha eszerint állítanák össze az új kötvény kondícióit, akkor:

  1. Az éves kamatfizetést követő 5 napon a névértéken, költségek levonása nélkül el lehetne adni az új kötvényt. A kérdőívet kitöltő 1300 fő több mint fele számára a legértékesebb jellemző az állampapírpiacon ugyanis az, hogy a teljes futamidő lejárata előtt, minden évben a kamatfordulót követő öt napig, veszteség nélkül hozzá lehet jutni a befektetett tőkéhez és annak kamataihoz. Ezt a tulajdonságot Magyar Állampapír Pluszból lehetne átemelni. 
  2. A legideálisabb futamidő a 3-5 év a válaszadók szerint. Mivel ilyen lejárattal már több lakossági állampapír is elérhető a piacon, például a jelenleg megvásárolható két FixMÁP sorozat is ilyen, az a kérdés, hogy az NGM erre a futamidőre fókuszál, vagy inkább az 5+ éves lejáraton jelenik meg új hitelpapírral.
  3. A harmadik legértékesebb tulajdonság a negyedéves kamatfizetés. Így kapják meg a kamatokat a FixMÁP és a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) befektetők. Ezt az igényt is figyelembe veheti az NGM.

A jelenlegi állampapír-kínálatra egyébként tényleg ráfér a ráncfelvarrás. A heti eladási adatok alapján érdemi kereslet csak a FixMÁP és BMÁP papírokra van, ezekből az elmúlt hetekben összesen 50-60 milliárd forintnyit vásároltak a magyarok. A koncentráció azonban nem szerencsés, hiszen a lejáratok túlságosan besűrűsödhetnek, azaz 3-6 év múlva lehet nagyobb tőkefizetési kötelezettsége a kincstárnak. 

Jöhet egyéves papír, de a 6-10 éves futamidő is foghíjas 

Az NGM gondolkodhat az egyéves futamidőben is. Most ugyan nincs egyéves állampapír, aki ennyi időre adna kölcsön az államnak, két variáció közt dönthet:

  • 12-hónapos diszkontkincstárjegy, 5,7 százalék hozammal vehető jelenleg;
  • MÁP Plusz, egy év múlva eladva, a kamat 5,75 százalék.

Elképzelhető, hogy a 6-10 év közötti lejáratokat célozza meg a kibocsátó. Így azok a befektetők is megtalálják számításaikat, akiknek a 6 éves futamidejű BMÁP nem elég vonzó, a 10 éves futamidejű Prémium Magyar Állampapír pedig már túl hosszú elkötelezettséggel jár.

Szóba jöhet az eurós magyar kötvénykínálat meghosszabbítása is, itt jelenleg csak egy termék kapható, amelynek kamatozása 3 havonta változik, azt az euróövezeti bankközi kamathoz igazítják: jelenleg 2,1 százalék. A júliusi euróövezeti év/év infláció 2 százalék volt, szóval reálhozama a 2028/U-nak minimális van, sok befektető a kötvényt csak diverzifikálásra tartja, igaz idén nem túl sok sikerrel, mivel a forint közel 3 százalékkal erősödött az euróval szemben.

A lakossági is vásárolja az intézményi kötvényeket

Az NGM-ÁKK párosnak arra is érdemes figyelnie, hogy lassan, de észrevehetően emelkednek a másodpiaci hozamok, van olyan intézményi kötvény, amely a lakosság számára is jó alternatíva, főleg a hosszabb lejáratokon. A magánbefektetők peche, hogy ezen úgynevezett intézményi kötvények vételi és eladási árfolyama közt óriási a különbözet (a kincstártól vásárolva), ha viszont valaki bankon keresztül tart állampapírt és az a pénzintézet egyben elsődleges állampapír forgalmazó, könnyen találhat jobb kondíciókat. A kincstárnál így néznek ki az éves, lejárati hozamok:

  • 12 hónapos dkj: 5,7 százalék
  • 3 év: 6,2 százalék
  • 5 év: 6,55 százalék
  • 10 év: 6,87 százalék
  • 15 év: 7,12 százalék
  • 20 év: 7,24 százalék

Mindezek alapján a 10, 15 és a 20 éves futamidejű magyar államkötvény jelenlegi, lejáratig érvényes hozama már magasabb, mint amennyit a lakossági papírok kínálnak. Az intézményi kötvények azonban árfolyamkockázatot is magukban hordoznak, vagyis, ha a kamatkörnyezet emelkedik, ezek a kötvények veszítenek az értékükből (minél nagyobb a futamidő, annál érzékenyebbek a változásra), de csökkenő kamatok (például jegybanki kamatvágás után) esetén árfolyamnyereség is keletkezik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!