A ma piaczárás után érkező Alcoa-jelentés közeledtével a piaci szereplők világszinten inkább kivárnak.
Egyelőre birkózást láthatunk a lokális maximumok és a most kijelölt lokális aljak között, amíg eből nem lépnek ki az árfolyamok, addig nem lehet egyértelmű állást foglalni a további irányról - tette hozzá Nyári. Az OTP esetében 5500 fölött, illetve az 5100-as szint alatt, a Mol-ban 16400 fölött lehetne kitörésről beszélni. Amíg ezeket a szinteket nem érjük el, addig nyugodtan mehet a sávozás - vélekedett az üzletkötő.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Mészáros Lőrinc ezúttal a büszkeségről adott interjút
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött