Az Eurizon Asset Management (a korábbi CIB Alapkezelő) sajtótájékoztató keretében elemezte, hogy a jelenlegi turbulens gazdasági és piaci helyzet hogyan változhat az év során, és milyen befektetési lehetőségek adódhatnak.

A pénztöbblet áramlása

Az Eurizon szakemberei szerint a tavaly berobbant inflációnak voltak előzményei: a jegybankok sok éven át a túlzottan alacsonynak tartott inflációra hivatkozva rengeteg pénzt zúdítottak a gazdaságra, azonban ez az összeg kitartóan a befektetési eszközök piacára áramlott, és leginkább a részvényárfolyamok emelkedtek. Ez még a járvány idején is így volt, azonban utána az ellátási láncok akadozása elhozta az inflációt, és a rengeteg pénz hirtelen az áruk és szolgáltatások árát kezdte hajtani, a tőzsdék zuhanni kezdtek.

Sokan tartják nulla kamatozású számlákon a megtakarítást

Még mindig drámai mennyiségű pénzt tartanak a magyarok nulla kamatozást nyújtó látra szóló bankszámlákon – közölték a Napi.hu-val a szakértők. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint 2021-ben 10 000 milliárd forint alatt tetőzött az a – 2013-ban körülbelül 1 500 milliárd forintról rajtolt – folyamat, mely szerint az emberek lekötés nélkül, látra szóló számlákon tartják a pénzeiket. Erről az értékről máig aztán épphogy csak csökkent az állomány – mintegy 500 milliárd forinttal – a 2021-ben megindult infláció hatására, de érdemi elmozdulás nem történt.

A jegybankok először bizonytalankodva, majd határozottabban léptek a szigorítás útjára, hogy az elszabadult inflációt megfékezzék, ez a folyamat most is tart. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed megkezdte a kamatemelési ciklust, majd fel is gyorsította, ugyanakkor végig jellemző volt, hogy a várakozások igen nagy mértékben ingadoztak, ennek megfelelően hullámzanak a hosszabb amerikai kötvényhozamok is.

Hazai helyzet

A magyar kamatemelés igen erős volt, ami elég lehet a forint gyengülő trendjének megállításához. Az overnight BUBOR ráfeküdt az alapkamatra majd az irányadó jegybanki kamatra, vagyis szinte megszűnt a piaci mozgás a rendkívül magas kamat miatt, ez később, ha megindul a kamatcsökkenés, vélhetően megszűnik.

A gyors kamatemelkedés miatt a pénzpiaci alapok (pontosabban a helyettük megjelent rövid kötvényalapok) népszerűek lettek és jól teljesítettek, így erős tőkeáramlás volt feléjük. A lakossági állampapírállomány egy része is az alapok felé fordult, ugyanakkor magas még itthon a készpénz-, illetve folyószámlaállomány.

Mit hoz az év?

Az Eurizon Alapkezelő szakembereire beszámoltak idei várakozásaikról is. A részvénypiac tekintetében úgy látják, hogy a korábbi buborékokat kipukkasztotta a magas kamat, most már inkább a fundamentumok számítanak, miután úgy tűnik, hogy a nagy, fejlett gazdaságok túljutottak az inflációs csúcson. Európában is sokat javult a helyzet: a tavalyi energiafélelmek múlnak, a gáz-, és olajár visszaesett, emellett jelentős tudatos energiamegtakarítás is van, így Európa is elkerülheti a recessziót. 

Hitelből állampapírt - tényleg milliókat nyerhetünk most vele?

Az emelkedő infláció mindenkit érint és általában rosszul. Azonban léteznek olyan befektetések amelynek kamatára jótékony hatással van. Ilyen például inflációkövető prémium állampapír, amelynek éves kamata 19 százalék is lehet 2025-ben. Ehhez képest még mindig találni 10 százaléknál kedvezőbb kamat mellett jelzáloghitelt. Érdemes akkor eladósodni és állampapírt vásárolni?

A részvénypiacon így már nem várnak értékeltségi oldalról negatívumokat: nem lesz további érdemi kamat/hozamemelkedés, ami csökkentené a részvényárakat azonos hozamvárakozás mellett. Így jelentős lesz a fundamentumok szerepe a tőzsdei cégek szintjén: kérdés, hogy milyenek lesznek a cégeredmények. Az USA esetében most sem olcsók a részvények P/E (részvényár osztva az egy részvényre jutó eredménnyel) alapon, miközben a cégeknél a marginok (profitráta) valamelyest szűkülnek, ebből a szempontból nem igazán vonzó a piac. 

Szelektív részvényválasztás, kötvények, alapok

Mindezek alapján a részvények tekintetében nem a piac egészét érdemes megvenni, hanem olyan egyes cégeket keresni, ahol erősebbek a fundamentumok és alacsonyabb az értékeltség. Európában könnyebb ilyeneket találni és a feltörekvő piacokon is érdemes körülnézni. A kötvénypiac továbbra is stabilabb, immár megfelelő hozamokkal.

A múlt év egyértelműen a rövidkötvény-alapokról szólt a hazai piacon, és ez nem volt másképp az Eurizon Asset Management Hungary Zrt.-nél sem. Az alapkezelő továbbra is elkötelezett a tőkevédett konstrukciók iránt, miközben befektetéseinél kiemelt figyelmet fordít az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) és SRI (társadalmilag felelős befektetési) szempontokra is.

Az Eurizon márkanév bevezetési folyamata idén befejeződik Magyarországon: néhány hónapon belül az idén lejáró határozott futamidejű alapok kivételével az összes, még CIB név alatt futó alapot átnevezik majd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!