Ebben újabb amerikai üzemzavarok is közrejátszottak – ez alkalommal a texasi Sunoco Inc. vezetékében ütött ki tűz. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csökkentette Oroszország és más, az OPEC-en kívüli olajtermelő országok teljesítményére vonatkozó becslését és ezzel egyidejűleg a kereslet élénkülését jósolja, ami még magasabb árakhoz vezethet. A NAPI Gazdaság cikke szerint az árakat befolyásolja még, hogy az amerikai készletek szintje alacsony és a piaci szereplők attól tartanak, hogy a finomítóknak gondot okoz a még tartó nyári utazási szezon többlet benzinigényének kiszolgálása, továbbá a téli időszakra szükséges fűtőolaj-mennyiség összegyűjtése. Az olajtermékek is drágultak, a benzin gallononként (3,78 liter) 1,32 centtel, 1,963 dollárra, példátlan szintre drágult , a fűtőolaj pedig gallononként 1,23 centtel, 1,9108 dolláros csúcsra ívelt. A feszültség érződött a londoni olajtőzsdéjén (IPE) is, ott a Brent típus szeptemberi kontraktusa hordónként kilenc centtel, 65,47 dollárra drágult. Ahhoz, hogy a benzin ára Magyarországon literenként 300 forint fölé kerüljön, 75-80 dollárra kellene emelkednie az olaj árának, úgy, hogy eközben a dollárárfolyam 200 forint közelében marad és az olaj, valamint az olajtermékek közötti nyereségtartalom nem változik – mondta lapunknak Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője. Ez az irdatlanul magas benzinár ugyanakkor akár ki is alakulhat a piacon, minthogy az olaj drágulása várhatóan tovább tart, hiszen a negyedik negyedévben, különösen az év vége felé szezonális okok miatt megélénkül a kereslet az energiahordozók iránt. A drágulás egy-két hét után jelenhet meg a benzinárakban. Az olajpiacon nagyon megy a spekuláció, de fundamentális okok, illetve a politika is befolyásolja az árakat. Az utóbbi fogalomkörben ezúttal az iráni atomprogram a legjelentősebb tényező, ennek újraindítása miatt ugyanis megromolhat a kapcsolat a világ és Irán között, aminek nyomán akár be is fagyaszthatják az iráni olajszállításokat. Emellett a szaúdi király utódlása körüli bizonytalanságok is rosszul hatnak az olajpiacra – vélekedik Pletser.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!