A korábbi 260 forint körüli szintekről elmozdult az euró jegyzése a mai piacnyitás után, tíz óra tájékán 260,80 forintot adtak a közös devizáért. Mint Geszti Pál, az ING szakértője elmondta: a gyengülés nem tekinthető korrekciónak, a piaci hangulat alapján a forint esetében erősödés a fő irány. A régiós devizák árfolyamának alakulása is ezt jelzi: a lengyel zloty "bikaerős", euróhoz mért kurzusa 3,8670 körül ingadozik, a cseh korona pedig "golyóálló". A dollár az éjszaka folyamán gyengült az euróval szemben a nemzetközi piacokon, 1,27 felett is járt a kurzusa, aztán korrigált a zöldhasú. Így a bankközin 205,70 forinton jegyzik a dollárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!