A mutató értéke 0,2 százalékkal 22 391 pontra csökkent. A decemberi BUX-határidő elszámolóára 0,1 százalékkal emelkedett, az utolsó kontraktusok 22 450 ponton cseréltek gazdát. A blue chipek jegyzése nem változott jelentősen, a legnagyobb elmozdulás a Molt jellemezte. Az olajrészvény a napot a negatív tartományban töltötte, árfolyama egy viszonylag szűk sávban mozgott. Az utolsó részvények 1,2 százalékkal a hétfői záróár alatt, 20 300 forinton keltek el. A reggel még változatlan szinten forgó OTP a kereskedés elején lendületesen megindult fölfelé, erősödését azonban a 7200 forintos szint többször is megakasztotta. Az árfolyam végül 0,7 százalékos pluszban, 7175 forinton fejezte be a napot. A Richter 42 800 forintos záróára 0,5 százalékos gyengülést, a Magyar Telekom 950 forintos árfolyama pedig stagnálást jelentett. Ismét jelentős forgalmat generált az Econet, a 130 millió forint értékben gazdát cserélő részvényt a befektetők hétfőn még 80 forinton is vásárolták, kedden záráskor azonban már csak 66 forintot ért. A papír közel tíz százalékos leértékelődésével a nap vesztese lett. Jól jártak viszont a Fotex és a Danubius tulajdonosai, előbbi 1,9 , utóbbi 1,6 százalékkal értékelődött föl. Több mint egy százalékkal 975 forintra drágult a Rába.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!