A tegnapi fejlemények után megnyugodott a bankközi devizapiac. Abban, hogy a forint nemigen mozdult, a zloty viszonylag erős mivolta is közrejátszott - tájékoztatott az ING Bank üzletkötője. Geszti Pál hozzátette, a magyar és a lengyel deviza elszakadt egymástól, immár nem mozognak együtt. A nap folyamán 245,50-245,90 forint között mozgó euró délután öt óra tájban 245,55/65 forinton állt. A szakember továbbra is forintgyengülésre számít, vagyis a 245-ös szint megtarthatja az euróárfolyamot, távolabb tekintve pedig a 246,80-as árfolyam lehet a következő, erősebb ellenállás. A dollár gyengült az euróhoz viszonyítva, a vártnál rosszabb amerikai makroadat a rövid piacon korrekcióra adott módot, így az uniós deviza 1,2280-ig szaladt fel, délután 1,2260 alatt forgott. A trader arra számít, hogy a közeljövőben az euró tovább erősödhet a dollárhoz képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!