Tavaly februárban jelent meg a piacon a Győri Likőrgyár Rt. Hungaricum névre keresztelt, gömbölyű üvegben kínált keserűlikőrje. A palack hasán az Unicum keresztjéhez hasonló kereszt csábította a vásárlókat. A Zwack Rt. azonnal lépett, és védjegybitorlás, jellegbitorlás és tisztességtelen piaci magatartás címén beperelte a győri gyártót. A keresetet arra alapították, hogy a Gfk Hungária egy 800 fős reprezentatív minta alapján készített felmérése is kimutatta: a megkérdezettek 84 százaléka Unicumnak vélte a felmutatott Hungaricumot és 89 százalékának az Unicum jutott az eszébe a gömbölyű üvegen látható piros alapon aranyszínű keresztről. A Fővárosi Bíróság már tavaly májusban egy ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a Győri Likőrgyárat a Hungaricum forgalmazásától, de azóta a per jócskán elhúzódott. A Zwack akkori vezérigazgatója, Rétfalvi György nem zárta ki a megegyezést, de utalt arra, hogy az csak a Zwack kárának megtérítésével képzelhető el. A két likőrgyártó közös hirdetményben jelentette be a megegyezést és azt, hogy a Győri Likőrgyár elismerte: a Hungaricum keserűlikőr gyártásával a Zwack sérelmére védjegybitorlást valósított meg. Az italgyártók közötti „tisztességes verseny folytatására” is utaló hirdetésből nem derül ki, hogy a győriek fizettek-e valamennyit a Zwacknak, ám a tőzsdei cég szempontjából nyilvánvalóan a precedens volt a fontos. A Zwack hamarosan közzéteszi háromnegyed éves gyorsjelentését, amelyből kiderül, sikerült-e megállítani az első félévre jellemző nyereség-visszaesést. Az italgyártó 2003 első felében az előző évinél 3 százalékkal kisebb bruttó forgalom mellett 18 százalékkal kisebb üzemi és 22 százalékkal kevesebb adó előtti eredményt ért el. Tavaly a kilenchavi eredmény 1 milliárd 802 millió forintra rúgott, idén megfigyelők szerint az 1,5 milliárd is jónak számítana. Ugyanakkor a tőzsdén töretlen a ritka vendégnek számító Zwack népszerűsége, legutóbb 7410 forinton zárt a papír, ami jó 12 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!