A Brau Union Hungária Rt. és az Amstel Sörgyár Rt. a mai napon tájékoztatta munkavállalóit, üzemi tanácsait és szakszervezeteit a két vállalat tevékenységeinek tervezett integrációjáról. Az integráció a BBAG Heineken általi, az idén májusban bejelentett felvásárlásának következménye - áll a ma kiadott közleményben. A két cég bejelentette, hogy szándékaik szerint 2004. január 1-jétől tervezik integrálni kereskedelmi szervezeteiket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Amstel összes kereskedelmi tevékenysége átkerül a Brau Union Hungáriához. A vállalat Brau Union Hungária Rt. néven, soproni központtal működik tovább. A kereskedelmi és logisztikai központot Budapesten, a Brau jelenlegi irodájában alakítják ki. A cégek tervei között szerepel, hogy jövő év tavaszától a termelést a Komáromi Sörgyárból a soproni és martfűi gyárakba helyezik át. A piaci feltételek, - beleértve a sörfogyasztás tíz évig tartó folyamatos csökkenése után a piac vártnál lassúbb javulását -, játszottak közre abban a döntésben, hogy a jövőben csupán két gyárra koncentrálják a termelést. A kb. 150 komáromi alkalmazottból több mint 50 számára tudnak munkalehetőséget kínálni a soproni és martfűi gyárakban. A többi alkalmazott számára egy átfogó szociális csomag kidolgozása van folyamatban. Nico Pinotsis, az Amstel Sörgyár Rt. vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: „Azon munkavállalóink számára, akik a másik két gyárban dolgoznak tovább, segítséget nyújtunk a költözéshez/áttelepüléshez. Sajnálatos módon nem tudjuk megtartani összes dolgozónkat, ezért számukra egy olyan különböző juttatásokat tartalmazó csomagot állítottunk össze, amely messze meghaladja a törvényileg előírt minimumot. A szociális csomagot azonnal megtárgyaljuk a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal. Mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy támogassuk érintett dolgozóinkat” László Attila, a Brau Union Hungária Rt. igazgatóhelyettese: „Számunkra a legsürgősebb kihívás két kereskedelmi és termelő szervezet integrálása egy olyan hatékony vállalattá, mely képes a piacvezető szerepnek megfelelni. Ez egy arculatot, egy kultúrát, egy vezetést, egy értékesítési csapatot, és egy márkaportfoliót jelent. Bizonyosak vagyunk abban, hogy alkalmazottaink és partnereink megfelelnek ezeknek az új kihívásoknak. Meggyőződésünk, hogy egy erősebb és rugalmasabb szervezettel képesek leszünk további sikereket elérni a magyar piacon.”

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!