A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 58,62 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 34 836,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Pénteken a hazai részvénypiac ismét felülteljesítő volt a fontosabb nemzetközi indexekkel szemben, és pluszban zárt - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. Mozgalmas volt a nemzetközi kereskedés. Az amerikai indexek estek, ez főleg annak tudható be, hogy a vártnál jobb lett a délután közzétett amerikai munkaerőpiaci adat, és a befektetők úgy látják, ez csökkenti az esélyét az Amerikai Egyesült Államokban egy újabb fiskális ösztönző intézkedéscsomag megszavazásának. Így eladási hullám indult az amerikai tőzsdén.
A Richter pénteken közölte a BÉT honlapon, hogy a méhmióma kezelésére alkalmazott gyógyszere, az Esmya forgalombahozatali engedélyének visszavonását javasolta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) legutóbbi értékelését követő új ajánlásában. A készítmény forgalmazását idén márciusban kellett felfüggeszteni. Az értékelési eljárást legkésőbb szeptember 30-ig kell lezárni.
A bejelentés látványosan nem hatott a cég papírjainak árfolyamára. Richter-papírok ára 20 forinttal, 0,28 százalékkal 7200 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A Mol 16 forinttal, 0,96 százalékkal 1691 forintra erősödött, 549,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 140 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,39 százalékkal 355 forintra esett, forgalma 100,6 millió forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3440,86 ponton zárt pénteken, ez 4,31 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Gyengüléssel zártak a főbb európai piacok
Pénteken a londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,86 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,65 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,89 százalékkal csökkent csütörtöki záróértékéhez képest - írja az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,32 százalékos mínuszban zárt.
Az európai tőzsdezáráskor, 17 óra 30 perckor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 2,05 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 2,45 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 3,81 százalékos csökkenést jelzett.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,23 dollár (2,77 százalék) eséssel, 44,84 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára pedig 1,32 dollárral (3,19 százalékkal) 40,05 dollárra süllyedt.
Az arany ára unciánként 0,44 százalékkal (8,60 dollárral) 1929,20 dollárra csökkent.
A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró gyengült a dollárral szemben: 17.30 órakor 1,1797 dolláron jegyezték a reggeli 1,1840 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Ennyivel kevesebb pénzt fordít a kormány a kórházak hűtésére idén