Az okiratokról szóló korábbi cikkben szóltunk arról, hogy az okiratfajtákat és azok bizonyító erejét a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályozza. A törvény a bíróság előtti - elsősorban peres - eljárás szempontjából rendezi az okiratok bizonyító erejét. Lényegében tehát azt a kérdést szabályozza, hogy a bíróságnak egy jogvitában mely okiratot kell elfogadnia valódiként és annak tartalmát tényként, hacsak valaki nem bizonyítja, hogy az okirat hamis, vagy hogy az abban tanúsított tény az okirat tanúsága ellenére mégsem felel meg a valóságnak. Ez a jogszabály a diplomáciai - követségi vagy konzuli - felülhitelesítést fő szabályként írja elő ahhoz, hogy külföldön kiállított közokiratnak a belföldi közokiratéval azonos bizonyító ereje legyen. A napi gyakorlatban a fő szabály ma inkább kivétel, hála egy Hágában 1961-ben kötött nemzetközi egyezménynek. Tanusítvány futárszolgálat útján Az alábbi példákban a közokirat vagy a minősített magánokirat mint alaki követelmény jelenik meg, azaz itt arról van szó, hogy egy kérelemhez (a példában cégbejegyeztetéshez) milyen alakban kell a szükséges igazolásokat benyújtani ahhoz, hogy a hatóság a kérelemnek helyt adhasson. Egy német részvétellel működő magyar társaság alapításához például a külföldi félnek nem feltétlenül kell képviselőt küldenie Magyarországra, a német fél külföldről posta vagy futárszolgálat útján is elküldheti a szükséges okiratokat. Ha lesz az alapítandó társaságnak német ügyvezetője, az ő aláírási címpéldányaira diplomáciai felülhitelesítést pótló záradékot (tanúsítványt), ún. Apostille-t kell szerezni Németországban, valamint ha a német alapító társaság, a cégkivonatát is csatolni kell majd, és arra is kell Apostille. A német ügyvezető ún. elfogadó nyilatkozatát viszont nem kell közjegyző előtt aláírni, arra elég két „előttemező" tanú aláírását rávezetni. Az ügyvédekről szóló törvény pedig erre az esetre (ti. ha az új társaság alapító okiratát a német fél külföldön írja alá) a társasági szerződésre vezetendő ügyvédi ellenjegyzéshez előfeltételként (közjegyzői) aláírás-hitelesítést ír elő. Az Apostille-t az említett 1961-es hágai egyezmény vezette be, azért, hogy a bonyolult és költséges diplomáciai hitelesítés és felülhitelesítés helyett a szerződő államok helyi hatóságai is jogosultak legyenek igazolni a külföldi felhasználásra készülő iratokon a kibocsátó vagy hitelesítő hatóság (általában közjegyző) aláírásának és bélyegzőlenyomatának valódiságát. Az egyezménynek az aláíró és csatlakozott több mint 50 ország között Magyarország is tagja. Az Apostille leggyakrabban egy keretbélyegző lenyomataként jelenik meg, amely a hivatkozott hágai egyezmény által előírt tanúsítvány mintaszövegét tartalmazza, abba írják bele az igazolandó adatokat. Cél: a jogbiztonság Az alakiság szempontjából osztrák céggel könnyebb társaságot alapítani, mint némettel, mert Ausztria és Magyarország között kétoldalú egyezmény rendelkezik az egymás országában kiállított közokiratok kölcsönös elfogadásáról; ilyen egyezmény azonban sajnos csak kevés született. A felülhitelesítés és az azt pótló záradék természetesen a hamisítások megnehezítését, azaz a jogbiztonságot szolgálja, de nem biztos, hogy ez vigasztalja azt, aki a külország fővárosában levő magyar diplomáciai képviseleten előszobázik, hogy a felülhitelesítést elintézze, vagy csak a közeli nagyobb várost kénytelen az Apostille megszerzéséhez felkeresni, mely utóbbi egyszerűbb és olcsóbb ugyan, de mégiscsak időbe telik és pénzbe kerül. Hitelesítési láncolat A felülhitelesítés megszerzéséhez - ahol az nem mellőzhető - szükség lehet egy egész hitelesítési láncolat betartására; amelynek egyik állomása gyakran az okirat kiállítási országának külügyminisztériuma, amelynek a hitelesítését követően vezeti rá az iratra az ott működő magyar külképviselet a maga (felül)hitelesítését. És ez még nem a legbonyolultabb eset! Lehet ugyanis, hogy nincs magyar külképviselet az okirat kiállításának országában, de próbálkozni érdemes azzal a külföldi diplomáciai képviselettel, amely Magyarország képviseletét az adott országban ellátja. És bár a polgári perrendtartásról szóló törvény nem zárja ki, hogy diplomáciai hitelesítés nélküli közokiratot vagy magyar alakiságoknak meg nem felelő magánokiratot a bíróság bizonyítékként fogadjon el, vannak olyan helyek is a világon, ahol még ilyen, a magyar érdekek érvényesítését segítő harmadik ország sincs, tehát diplomáciai felülhitelesítés nem is lehetséges. Az ilyen országban kiállított okiratot elvileg nem fogják mellékletként elfogadni olyan hatósági eljárásban, ahol külföldön kiállított okirattal kellene valamely tényt igazolni. Barna András-Vikor Áron