Nemzetközi szinten számos mobiltárca megoldás létezik, Magyarországon azonban csupán az MKB, a Gránit Bank és az OTP Bank biztosít ilyen (nem teljes körű) megoldást - írja a GKI Zrt., amely mobilos fizetéssel kapcsolatban készített felmérést.
A tapasztalatok szerint az ilyen típusú alkalmazások akkor indulnak be, amikor az adott ország lakosai már nyitottak arra (ennek első lépése az internetes vásárlások elterjedése, illetve az érintés nélküli kártyás fizetés).
A felmérésből az derült ki, hogy A válaszadók 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen fizetne a telefonjával a pénztárak termináljainál. A korcsoportokon belüli arányokat tekintve jól kirajzolódik, hogy a 30-40 év közöttiek élnének leginkább a lehetőséggel (46 százalék), majd a 30 alattiak (34 százalék) következnek. Az új technológiára való nyitottság az évek előrehaladtával egyre csökken (6 százalékra).
Lényeges, hogy a bankkártya tulajdonosok 43 százaléka fizetne a telefonjával is. Akik már használják a PayPass funkciót, azok közül 63 százalék használná a mobilját is erre.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Új tulajdonoshoz kerül az Mfor, a Privátbankár és a Piac & Profit kiadója
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt