A probléma lényege az, hogy ha a jobb egérgombbal kattintunk az értesítési területen, a megjelenő helyi menü egy része a tálca alá kerül, és így az ott szereplő lehetőségeket nem lehet kiválasztani. A hiba nem kapcsolódik egy konkrét alkalmazáshoz, de bizonyos appoknál gyakrabban jelentkezik, mint másoknál - olvasható a portálon.
A probléma gyökere a Windows XP-ig nyúlik vissza: a helyi menük már ott is gyarkan lógtak be a tálca alá. Ez azt jelenti, hogy a cégnek hosszú ideje lett volna a javításra.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok