Az ügy ismert előzménye, hogy az amerikai kormány korlátozásai miatt a Huawei tavaly május óta egyetlen új készülékén sem használhat Google-szolgáltatásokat, Google-féle Androidot vagy Google-appokat. Eddig azonban kapott egy megújuló, ideiglenes licencet, amely keretében a Huawei és a Google gondoskodhattak róla, hogy a már korábban megjelent készülékekre továbbra is érkezzenek frissítések, és a Google-szolgáltatások használatban maradjanak. Ez a licensz járt le most.
A Huawei azonban azt írja, hogy függetlenül a döntéstől továbbra is gyárthat és árusíthat olyan Google-licensszel rendelkező GMS-termékeket, melyek 2019. május 16. előtt kerültek kereskedelmi forgalomba. Ezek a termékek mind hozzáférnek a Google Play-hez, ahonnan alkalmazásokat tudnak letölteni és frissíteni.
A Huawei az új Android-funkciókat és biztonsági frissítéseket az Android Open Source Project-en (AOSP) keresztül tudja elérni, és ezeket automatikusan ki is adja majd az eszközökre.
A 2019. május 16. óta eltelt időben a Huawei több mint kétszáz modellre adott ki biztonsági frissítést. (A Huawei-modellekre érkező biztonsági frissítések terve elérhető a Huawei hivatalos honlapján)
A cég azt ígéri, hogy a Google Play-jel rendelkező telefonok esetében minden Google Play-ből letöltött, illetve egyéb Google-alkalmazásokhoz továbbra is érkeznek majd frissítések. Google Play-jel nem rendelkező telefonok esetében az új alkalmazások és frissítések kezelése az előretelepített Huawei AppGallery-n keresztül lehetséges. A Google-szolgáltatások saját hivatalos honlapjaikon érhetők el. Ezeket a szolgáltatásokat a telefon böngészőjén keresztül lehet igénybe venni.
A Huawei mindemellett saját mobilszolgáltatási-rendszert fejleszt. Saját alkalmazásáruháza, az AppGallery 2018 májusi indulása óta több mint 170 országban működik már, aktív felhasználóinak száma meghaladja a 460 milliót, és felhasználók 2020 első félévében mintegy 184 milliárd letöltést kezdeményeztek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók