Az amerikai kormány korlátozásai miatt a Huawei tavaly május óta egyetlen új készülékén sem használhat Google-szolgáltatásokat, Google-féle Androidot vagy Google-appokat. Eddig azonban kapott egy megújuló, ideiglenes licencet, amely keretében a Huawei és a Google gondoskodhattak róla, hogy a már korábban megjelent készülékekre továbbra is érkezzenek frissítések, és a Google-szolgáltatások használatban maradjanak.
Ez a licenc lejárt, vagyis a Google többé sehogyan sem dolgozhat a Huawei-jel - olvasható a portálon.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint a licenc lehetőséget biztosított a telekomcégeknek és a felhasználóknak, hogy átmenetileg még használják a készülékeket és hálózatokat, amíg átállnak valami másra.
A Google megerősítette, hogy valóban a most lejárt licenc tette számukra lehetővé a korábbi készülékek támogatását. Hivatalosan egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz innentől, megújul-e az átmeneti licenc, vagy a Huawei készülékek tulajdonosai kezdhetnek bosszankodni nyugaton.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson